Keresés ebben a blogban

2023. november 8., szerda

Mi magasodik 110 éve a Piac utcán e cívisházak helyén?

Debrecen szemet gyönyörködtető fejlődést eredményező átalakulásának egyik nagy korszaka a 19. század elejére tehető, amikor még sorra épültek a fényűző lakó- és középületeink is, többek között a belvárosban. A Piac utca páros oldalában álltak az alábbi fotón látható épületek is, amiknek a helyén azonban immár 110 éve teljesen más ingatlanok találhatók.

A lebontott házak látképe Zoltai Lajos festményén. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ezekről Papp József a Debreceni Szemlében közreadott kutatásában többek között leírta, hogy a Piac utca 26. szám alatt az akkori Debrecen legöregebb, 300 éves lakóháza állt. A tulajdonosairól Szikszay-háznak vagy Ó Dobozi-háznak nevezett kalmárház híres kereskedő, szenátor, főbíró családok (Szigyártó, Törösdy, Duskás, Vígkedvű, Baranyi, Dobozi) tulajdona, illetve Debrecen közvagyona is volt.

A Piac utca 24. szám alatti Szikszay- / Ó-Dobozy-ház. 1911-es festmény: Zoltai Lajos. Repró: © Debreceni Képeslapok

A bérház déli szárnya helyén, a 28. szám alatt 100 éves lakóépület, az ún. Új Dobozi-ház állt. A házas ingatlan 1728-ban került a város tulajdonába. Miután katonatisztek elszállásolására használták, Generális Quartélyház néven is ismerték.

A Gambrinus köz főutcai látképe. A képeslapmásolatotokat Pákozdi Zoltán Károly osztotta meg az olvasóinkkal, köszönjük!

A hivatkozott múltidézés kitér arra is, hogy az 1912–13-ban a Debreceni Első Takarékpénztár székháza mellé, a fenti házak helyére épített négyemeletes városi bérpalotát Pavlovics Károly tervezte. A szecessziós épületegyüttes kettős telke az utca felől mindössze 40 méter szélességű volt, így a debreceni műépítész U alakú üzlet- és bérházat tervezett, amelynek hátsó keresztszárnya földszintjén átjárót nyitott. A szembe állított épületszárnyakkal 170 méterre növelte a földszinti üzletek kirakatainak helyet adó utcai homlokzatot. A négyemeletes házban 255 helyiséget alakítottak ki, az emelet nagyméretű bérlakásait a legmagasabb igények kielégítésére, a kor maximális komfortja szerint rendezték be. Az északi szárny földszintjén 11 üzlet működött.


Megtudható a leírásból az is, hogy a déli oldalon ékszerüzlet, a Mandel-féle cipőbolt volt, és itt üzemelt a Gambrinus sörcsarnok. A Kossuth utca felőli sikátort eleinte Dobozi-átjáróként emlegették. Az épületszárnyak közötti udvar alatt a pinceszinten mintegy 700 négyzetméteres üzletteret hoztak létre. A pinceszinten bezárt üzletek utcai lejárójában egy ideig nyilvános WC működött, a fenti belső részen pedig az emlékezetes Gambrinus Étterem is.

A Gambrinus Étterem sörkertje 1928-ban. A képet a Malompark 2022-es kiállításán repróztuk

Köszönet a képeslapreprókért Pákozdi Zoltán Károlynak!

Amikor még megvolt a nyilvános vécé és a büfésor a Gambrinus köznél. Fotó: HBN, 1971

Hasonló cikkeink sok fotóval:


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése