Debrecen egyik régi fogadója a Halápi Csárda, ami Köhler György tervei szerint (még nádtetővel) a marhahajtó-sóút, a mai 48-as főút mellett 1778-ban épült meg. A Zsuzsi-vonat végállomásához és a Hármashegyi-tóhoz itt visz be egy földút. A legendás helyet a közelmúltban látogattuk meg ismét. Fotók, videó: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok
![]() |
| A csárda főhomlokzata. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A most megosztott képeket és videót is a szerdai terepszemlénken örökítettük meg. Mint a felvételeken látható, az elhanyagolt épületnek hiányoznak a nyílászárói, és már a födéme is leszakadt. A legenda úgy tartja, hogy a népies klasszicista stílusú, tornácos, masszív épületegyüttesben kialakított búfelejtőbe annak idején Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor, valamint Rózsa Sándor is betért. A híres-hírhedt betyár például a fokosát a mennyezet gerendájába vágta, majd leült inni, legalábbis így maradt meg a história. Íme a videófelvételünk a Halápi Csárdáról:
Mindemellett mendemondák keringenek arról is, hogy a betyárok menekülése érdekében a csárda pincéjéből két alagút is kivezetett az erdőben lévő – vélhetően a tatárjáráskor épített – földvárba. Úgy hírlik, hogy az egyik 50, a másik 150 méter hosszú volt. Az elhagyott Halápi Csárda története és Kedves Olvasóink visszaemlékezései ebben a cikkünkben olvashatók.
![]() |
| A pincében voltak. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Régi debreceni búfelejtők mai hírmondói
Az Omnia Kávészalon
A hordóasztalos, zsíros kenyeres Óbester Borozó
A Kinizsi Söröző
A Ludas Matyi Espresso
A Nagyállomás tejivója
Volt egyszer egy Resti
Ballada az Aranykakas vendéglőről
A Vágóhíd utcai Kati Kocsma legendája
A Miklós utcai Kismozdony emléke
A józsai 300 éves Rózsás Csárda
A Nagyerdő legpatinásabb épülete: a Régi Vigadó
A szép Leveles Csárda a Medgyessy sétányon
Nagyerdei lakomák régi szép Rózsakertje
A Művész Espresso
Az Utopia Disco
Mi épült az Egyetem Kávéház helyére?
A Kondorosi Csárda régen és most
A Kisfürdő és a Szikla
Az Angol Királynő Szálló
A Halápi Csárda
„Reggeli menü” 10 éve egy vicces presszónkban
A Látóképi Csárda
A lebontott Nagyerdei Kemping
A Viktória
Az Aranybika
A füredi úti Oázis Presszó
A Petőfi Téri ABC és Debrecen Étterem
A Pulykakakas Ételbár
A Hortobágyi Csárda
A Csapó utcai Mega Büfé
Az Utopia Disco
Az Éva Bár
A Kossuth utcai tejivó
A Fácán tanszék
A Szőlőskert
A Turmix Bár



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése