Keresés ebben a blogban

2024. július 23., kedd

A kereskedelmi akadémia és a hajdani megyei könyvtár gyönyörű palotája a „Bethlennel” a debreceni Piac utcán


A Debreceni Kereskedő Társulat díszes palotája és a Kereskedelmi Akadémia iskolaépülete 1892-ben készült el Gerster Kálmán tervei szerint.

1908. Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum, Erdélyi Mór Cége

Vasárnapi Ujság korabeli cikke szerint a Piac utca 8. szám alatti létesítmény két külön épületből áll: egyik a keskeny homlokzattér ügyes fölhasználásával szerkesztett főépület, másik a keskeny, hosszú telekre a főépülettől bentebb állított kétemeletes iskola a mintaszerű beosztásával, tökéletes világításával, szellőztetésével és fűtésrendszerével.

A Piac utca 8. alatti főhomlokzat. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Nagytemplom melletti főépületnek ékes része (volt) a nagy díszterem, melyet Mirkovszky Géza freskóképei ékesítenek. Az idézett újságcikk így írt róla: „A kiválóan sikerült falfestmények Magyarország kereskedelmének korszakait ábrázolják.”

A megyei könyvtáros idő. Fotó: Fortepan / Bencze László, 1976

A 170 ezer forintba került neoreneszánsz épületegyüttes iskolai szárnyában a Bethlen-szakközépiskola működik. A külső részben a megyei könyvtár szolgálta az olvasókat.

Ezt a képet Pákozdi Zoltán Károlytól kaptuk

Az épületrész azonban az intézmény 2007-es Bem térre költöztetése óta üres, egyre romosabb. A freskók restaurálásának és a főépület felújításának, hasznosításának tervét 2018 augusztusában jelentette be a polgármester, de ez azóta se valósult meg.

1894. Fotó: Országos Széchenyi Könyvtár / Weinwurm Antal


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Ezt a képet Pákozdi Zoltán Károlytól kaptuk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése