A Debreceni Dózsa és több más hazai és külföldi sportklub kézilabdacsapatának néhai nagyszerű játékosa, Varga István 82 esztendeje, 1943. szeptember 7-én látta meg a napvilágot Abonyban. Varga István hathatós közreműködésével a Debreceni Dózsa 1975-ben lett a bajnokság győztese, majd pedig 1978-ban a Magyar Kupát is elhódították.
![]() |
Varga István. Fotó: © Kapitány Ferenc |
Varga István a civil életben a lakóhelye környezeti állapotára is igényes volt: az ő fellépésének is köszönhető például, hogy a lakossági aláírásgyűjtés nyomán nem vágták ki a Fényes udvari kiserdőt. Szülővárosában a 80. évfordulón egyebek mellett a nevét viselő abonyi sportcsarnok előtt leleplezték az őt ábrázoló szép szobrot. A tavalyi abonyi ünnepségen a fantasztikus teljesítményeket elérő sportember életútjának méltatásában elhangzott:
Varga István a szülővárosában, Abonyban kezdett kézilabdázni, majd miután a katonai szolgálatát teljesítette, 1965-ben a Budapesti Honvéd játékosa lett. Négyszer nyert bajnoki címet a csapattal, amellyel a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a döntőbe is bejutottak az 1965–1966-os kiírásban. Pályafutásának legsikeresebb éveit a Debreceni Dózsában töltötte. 1972 és 1979 között hat alkalommal lett a magyar bajnokság gólkirálya, 1975-ben az év férfi kézilabdázójának választották. 1982-ben külföldre szerződött, s végül 1988-ban fejezte be az aktív pályafutását. Dolgozott kisebb német csapatok mellett, 1992-ben pedig hazatért Debrecenbe, de később edzősködött Kiskőrösön is. A magyar válogatottban 126-szor lépett pályára, és sok világversenyen mutathatta meg a képességeit. 1972-ben tagja volt a müncheni olimpián nyolcadik helyezést elért csapatnak, amelyben hat mérkőzésen 32 alkalommal volt eredményes. Négy évvel később, a montreali olimpián a magyarok a hatodik helyen zártak, Varga István öt mérkőzésen 21 alkalommal volt eredményes. A pályafutása alatt két világbajnokságon vett részt, 1967-ben és 1970-ben is a 8. helyen végzett a magyar csapattal.
Korosztályának nemzetközi szinten is az egyik legkiemelkedőbb játékosaként Európa-válogatott és világválogatott is volt. A magyar nemzeti csapatban 882 gólt jegyzett, s a hazai bajnokságban olyan rekordot ért el, melyet talán soha nem tudnak megdönteni: az idény 26 meccsén 294 gólt szerzett. Karrierje végén, légiósként elkápráztatta még a német publikumot is, és dolgozott a Nemzetközi Kézilabda Szövetség ellenőreként is. Itthon Göncz Árpád államelnöktől átvehette a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje kitüntetést, Debrecen városa pedig Hajós Alfréd-díjjal értékelte a csodálatos pályafutását. Olyan nagyszerű játékos volt, aki példaként szolgálhat nemcsak a mai és a jövő generáció kézilabdázói előtt, hanem minden sportembernek.
![]() |
2025. szeptember 30-án emlékkiállítás nyílik a Dózsa tiszteletére |
További sportos cikkeink a cívisvárosból:
- Varga István világválogatott kézilabdázó
- Amikor a Debreceni Dózsa lett a bajnok
- Az NB I. ötszörös gólkirálya: Varga István
- 75 éves a Debreceni Dózsa
- Kiállítás a Debreceni Dózsa bajnokcsapatáról
- Gyarmati Olga távolugró olimpiai bajnok
- Nagy Jenő testnevelő, edző
- A Loki első kupagyőzelme
- Balogh Zoltán cselgáncsozó
- A debreceni sport bölcsője
- A „6–3”
- Puskás és a magyar válogatott a Nagyerdei Stadionban
- Loki–Nyíregy „Csontival”
- A Nagyerdei Stadion története
- Az Oláh Gábor utcai egykori műjégpálya
- A Loki kézilabdázóinak EHF-kupagyőzelme
- Az első bajnoki meccs az új stadionban
- A nagyerdei fedett uszoda
- A városi sportcsarnok
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése