![]() |
A debreceni Malév-repülőtér főépülete |
A repülőgép a leszállás után nem pihent, mivel a dolgozók közül harminckettőt sétarepülésre vitt a város fölött. A repülőtér több mint 2,5 millió forintba került, s a legmodernebb elgondolások valósultak meg. Nagy munka volt, amit elvégeztek, míg idáig, a gyönyörű üvegpalotáig eljutottak – fogalmazott a tudósítás. A talajvíz egy méterre van csak ezen a területen, így igen nagy nehézséget jelentett a talajvíz leküzdése, az épület tökéletes szigetelése, kazánházának, pincéinek beépítése. A vízvezetéket is három kilométernyi távolságról, a Kerekestelepről kellett az új repülőtérre vezetni. „Ez az új debreceni létesítmény pompázva emelkedik ki a környező térségből.” Például előregyártott fénytörő bordák alkalmazásával igen jó hang- és fényhatást értek el a nagy váróterem mennyezetének kiképzésében. Mint megtudtuk, Debrecenben ehhez hasonló mennyezetmegoldás még sehol sem készült.
![]() |
Li–2-es gép közelről a debreceni pályán |
Debrecen epreskerti repülőterét nem mellékesen 1946. március 29-tól a Maszovlet üzemeltette, 1954. november 26-tól pedig a Malév. Dr. Moys Péter múltidézése szerint az utolsó belföldi menetrend szerinti repülőjárat éppen a debreceni volt. Ezt 1969. március 15-én szüntették meg. A debreceni repülőtér azonban még évekig a Malév, majd az LRI kezelésében kitérő repülőtérként működött. (A most megosztott archív fotók forrása: Méliusz Központi Könyvtárának Helytörténeti Részlege.)
1964 márciusában a Li–2-es repülőket kivonták a forgalomból, s megszüntették a szegedi, miskolci és nyíregyházi belföldi járatokat. A megmaradt vonalakon, köztük Budapest és Debrecen között akkortól Il–14-esek közlekedtek. A Mikepércsi úton ma is álló létesítmény története és mostani állapota Kedves Olvasóink visszaemlékezéseivel, videóval és friss képekkel ebben a cikkünkben ismerhető meg.
![]() |
Li–2-es gépek 1964-ig jártak |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
![]() |
A Napló 1960. június 28-i beszámolója |
Kapcsolódó összeállításaink sok régi képpel:
- 140 éves a debreceni tömegközlekedés
- A gőzmozdonyos cívisváros
- A villamosközlekedés aranykora
- Az utolsó Bengáli
- Az új 2-es villamosvonal
- A 4-es villamos
- Az 5-ös villamos
- A 6-os villamos
- A pallagi villamosjáratok
- 30 éve trolival
- A fénytroli
- A Mikulás-Bengáli
- A közlekedéstörténeti emlékszoba
- A mozdonyok és vonatozás szerelmese
- Futurisztikus szupervonatok a Nagyállomáson
- A Debrecen tengerjáró hajó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése