![]() |
Soós Imre.Régi fotók: Wikipédia |
A Wikipédia leírása szerint Soós Imre balmazújvárosi nyolcgyermekes szegényparaszti családból indult útjára. Egyik nagyszülője analfabéta volt, de ő maga kitűnően tanult az elemi iskolában. 1947 tavaszán a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára: a Horváth Árpád Kollégiumba munkás- és parasztfiatalok jelentkezését várták. A felvételi vizsgán azonnal felfigyeltek az őstehetségre. 1950-ben a Ludas Matyi megformálásáért a Karlovy Vary-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját kapta. A főiskola elvégzése (1952) után előbb vidéki színháznál kellett játszania, ezért három évadot a debreceni Csokonai Színházban töltött. 1955-től a Madách Színház művésze lett. Vámos László rendező 1954-ben ráosztotta Rómeó szerepét, s ez a karakterformálás indította el a színpadi karrierjét. 1954-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1955-től, amikor már a Madáchban játszott, egyre rosszabb idegállapotba került. 1957. június 20-án öngyilkossággal vetett véget életének. A Wikipédián közzétett életrajza arra is kitér, hogy a felesége, dr. Perjési Hedvig orvos (akivel közös sírban nyugszik a Farkasréti temetőben) ugyanaznap távozott az élők sorából.
![]() |
Szobra Balmazújvároson. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Kapcsolódó összeállításaink:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése