Keresés ebben a blogban

2015. augusztus 23., vasárnap

A varázslat folytatódik

A 46. Debreceni Virágkarnevál a tartós és bőséges esőzés miatt minden bizonnyal a legszomorúbb és a legrosszabbul sikerült fesztiválként vonul be a programsorozat történetébe.

A cívisváros egyik legfontosabb nemzetközi nagyrendezvényén ezúttal szinte semmi se az eredeti tervek szerint alakult. A virágkarneváli menet a szakadó eső miatt nem a Nagyerdőig, hanem csak a Kölcsey Központig tartott, ugyanakkor sok eseményt zárt helyen kellett megtartani, és sajnos olyan is volt, amely teljesen elmaradt.

A győztes kompozíció a Nagytemplom előtt
Nem tapsolhattak a nézők például a Sinatra-estnek, és egyelőre kétszer is el kellett halasztani az egyik legsikeresebb bulit, a Galiba Fesztivált. Öröm az ürömben, hogy a karneváli kavalkád főnapján este végig lemehetett a műsor a stadionban, majd pedig 22 órától a tűzijáték is zavartalan lehetett az Egyetem téren. A nemzeti ünnep másnapjától pedig hagyományosan a Piac utcán csodálhatók meg a karneváli kompozíciók.

A varázslat tehát folytatódik! Ennek során a látogatók hétfőn reggelig Debrecen két kéttornyú templomát is együtt tekinthetik meg: a Szent Anna utcai katolikus székesegyházat és a Kossuth téri református Nagytemplomot – természetesen a kedvező szögből... (A kép rákattintással nagyítható.) A katolikus templom virágmakettje egyébként a 46. virágkarnevál győztes kocsija lett.

Cikk és fotó:
Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése