Keresés ebben a blogban

2015. augusztus 11., kedd

A modern Nagyállomás (1.)


Debrecen mai Nagyállomásának modern stílusú épületegyüttesét Kelemen László és Sajó István tervezte. Az egyik terv szerint nagy irányítótornya lett volna az állomásnak. Az új komplexumot végül a régi palota elé, tőle 43 méterre építették meg. A terv szerint a régi palotát pedig – olvasható a Napló akkori cikkében – november 15-ig kellett elbontani (lásd összeállításunk végén).

Az érkezési oldal az 1965-ös Debrecen-útkönyvben. Nagyításért katt!
Az 1961. augusztus 20-án átadott létesítmény helyén a Pfaff Ferenc-féle palota pompázott, amit 1902. július 14-én nyitottak meg – lásd múltidéző albumunkban. A díszes csarnokot is bombatalálat érte 1944-ben, ám majd csak a mai főépület elkészültekor bontották el.

Alábbi galériánkban a vadonatúj állomás, várótermek, művészeti alkotások, posta, resti és munkásszálló egy-egy szép archív fotóját mutatjuk meg.


A Nagyállomás várótermében 2019-ben kiállított, fantasztikus látványterv szerint az egyik változat alapján a maival ellentétben aszimmetrikus elrendezésű és órás irányítótornyos lenne az épületegyüttes

A Restinek pazar kerthelyisége is volt – lásd az albumban!
Ehhez pedig az Uvaterv, a For-tepan, a Képzőművészeti Alap, a Panoráma, valamint Horváth Zoltán felvételeit hívtuk segítségül. Közreadásuk nemcsak az évforduló miatt aktuális, hanem a komplexum várható átépítése, bővítése miatt is. Így ezt a cikkünket annak reményével zárjuk, hogy az átalakítás után is megmaradnak a Nagyállomás és a Petőfi tér értékei...

A resti mellett egy szuper tejivó is működött az állomáson. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor, 1974


Az új ,,palotához" munkásszálló és postahivatal is épült. Az Uvaterv 1962-es sorozatában a postáról is szuper felvételek találhatók. Megnéztük, az enteriőrben szerencsére ma is megvan a márványburkolatú oszlopsor, padló és ügyfélpult. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése