Keresés ebben a blogban

2024. április 21., vasárnap

A Batthyány-sarki Ludas Matyi Espresso históriája


Debrecenben a Batthyány utca és a Szent Anna utca sarkán található egy vendéglátóhely, amit ma is sokan Ludas Matyiként emlegetnek, ugyanis jó ideig így hívták Fazekas Mihály műve, a Lúdas Matyi alapján. A napjainkban itt működő étterem és panzió honlapján az olvasható róla, hogy a létesítmény „egy nagyon patinás műemlék épületben kapott helyet, mely 1830 óta a debreceni vendéglátás meghatározó résztvevője”. Minden bizonnyal tehát Petőfi Sándor is ismerhette, illetve járhatott benne, hiszen Arany János és ő a sarok túlsó oldalán lévő pajtában szerepelt színjátékokban.

Az épület részlete a Batthyány és a Szent Anna utca sarkán, 1936-ban. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka

A rendelkezésünkre álló fotóanyagok tanúsága szerint 1936-ban például az épületben Kun József fűszer-csemege kereskedése tevékenykedett, majd profilváltás következett.

Az épület látványa Kun József üzletével 1936-ban, a Varga utca felől. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka

Kedves Olvasónktól, a képeket is csatoló Győri Ildikótól tudjuk, hogy a vegyesbolt után itt üzemelt Kiss Ernő híres cukrászdája. Ez a cukrászda az államosítást követően lett Ludas Matyi. Az üzletet 1952. november 25-én adták át a vendéglátó vállalatnak.

Az egykor a Ludas Matyi helyén működő Kiss Ernő-féele cukrászda belseje. Reprodukció: Győri Ildikó

A teremben táncolni is lehetett, a Ludas Matyi nevet pedig egy neonreklám-figura is hirdette az épület Béke úti homlokzatán (lásd lentebbi fotónkon). A földszinti ablakokat szép rácsok díszítették, ugyanakkor az épület kerthelyiséggel is rendelkezett.

A Ludas belseje az 1980-as években. A fotót Kedves Olvasónktól, Seprényi Zsolttól kaptuk, köszönjük szépen!

Nyul Imre azt is felidézte, hogy az 50-es évek végén az épület egy részében fodrászat is működött. Az egyik fodrászt Zsiga bácsinak hívták. Az emeletről a kép után olvashatnak...

Kiss Ernő cukrászdájának portálja. Reprodukció: Győri Ildikó

Kiss Péter Ernő olvasónk a hozzászólásában így fogalmazott: „Ez az épület a 30-as évektől a cukrászdával együtt Kiss Ernő cukrászmester tulajdona volt. A 30-as, 40-es években Debrecen egyik legkedvelteb cukrászdája volt. Egész az 50-es évek elejéig, amíg ... el nem vették tőle, magyarán államosították. Ettől kezdve a színvonal fokozatosan süllyedt egy lebuj színvonalára. Kiss Ernő élete végéig (1964) soha többé nem tette be a lábát a volt üzletébe. Igaz, az akkori hatalom nagy kegyesen megengedte neki és részben a családjának, hogy az emeleten mint albérlő lakjanak.”

A Ludas presszó látványa a Béke útja felől. A képmásolatot Túri István osztotta meg a Facebook-oldalunkon, köszönjük!

Az épület mai látványa ebben a videónkban is megtekinthető.

Az épület 2024. február 4-én a Szent Anna Székesegyház felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Ludas Matyi Espresso 1960-ban, a Batthyány utcán (nyitóképünk teljes méretben). Fotó: Fortepan / Vozárik Edit

Vendéglátós cikkeink sok régi képpel:
A Szent Anna és a Batthyány utca sarkán álló egykori Ludas 2023 őszén. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése