Keresés ebben a blogban

2024. június 4., kedd

A Nagyerdő rejtett szépsége: az Auguszta Szanatórium


Debrecenben 110 éve, 1914 áprilisában nyílt meg az Auguszta-népszanatórium a Nagyerdőben a névadó osztrák főhercegnő, magyar királyi hercegné, Auguszta Mária Lujza révén (1875–1964). Ő szorgalmazta a városi tüdőbeteg-szanatórium létrehozását, s az ügy mellé állt Tüdős Kálmán tiszti orvos, a Szanatóriumegyesület, a munkásbiztosító pénztár és a lakosság is. A XX. század elején ugyanis hazánkban már naponta kétszázan haltak meg tbc-ben, és a biztosított betegek 10 százaléka Debrecen környéki volt. Mai fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A főhomlokzat. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A csodálatos parkban fekvő intézmény honlapja szerint a szanatórium építéséhez Debrecen 30 hold földet és 130 ezer korona támogatást adott. A Jendrassik Alfréd tervezte, gyönyörű homlokzatú létesítmény jellegzetessége a kúrafolyosós szerkezete. Az intézetet 1943-ig dr. Geszti József egyetemi magántanár, egykori Korányi-tanítvány vezette. Az átadás után, 1914 nyarán kitört az I. világháború, így szeptemberben az épületet lefoglalták a hadi sebesülteknek, és a 175 férőhelyet 430-ra növelték.

Az Auguszta parkja. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A tüdőgyógyászati klinika 2006 tavasza óta  a neurológiai klinika felújított épületében működik, az Auguszta-telepen pedig kardiológiai intézet, a III-as belklinika, szívsebészeti központ stb. fogadja a betegeket. A bővített és renovált épületegyüttes 2009-ben Építőipari Nívódíjat nyert. A környezetében kollégium, hotel, patika, sportpálya, étterem, mosoda és különleges szobrok is találhatók. A közelben vezet a Sárga túraútvonal is, amin a zeleméri templomromig juthatnak a kirándulók. A IV. Károly király és Zita királyné által felavatott klinika-főépületet ebben az öszeállításunkban mutattuk be.

A régi kúrafolyosók egyike. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése