Debrecen belvárosának kedvelt vendéglője volt az 1959-ben megnyitott Művész Espresso a Liszt és a Blaháné utca sarkán, ahol az italok és sütemények fogyasztásán kívül élőzenére is táncolhattak a látogatók, köztük a szomszédos Csokonai Színház művészei. A nyitás évében készített fotók tanúsága szerint a presszó nemcsak ízlésesen berendezett, hanem I. osztályú is volt.
Ma már csak cukrászda működik ebben a saroküzletben, s a parkot is átépítették. Eredetileg állítólag itt állt a Bőség című szobor is, ami két ruhátlan, teltkarcsú nőt ábrázol. Összeállításunk alábbi részében Kedves Olvasóink múltidézései közül válogatunk, amelyeket korábbi posztjainkhoz osztottak meg erről a legendás vendéglátóhelyről.
Kati Ujvárosiné: „Nagyon látogatott hely volt. Munkaidő letelte után, záróráig, telt házzal üzemelt. A Színház felőli sarkon pedig egy cukrászda volt, amely szintén nagy forgalmat bonyolított.”
Katalin Torma Micskeyné: „A 60-as években a Gépipari Technikum zenekara, a Speakers együttes (Balogh Tamás, Balogh Tibi, Pirigyi Pisti) játszott hetenként kétszer, kedden és szombaton, 5 órától kb. 9-ig! Nagyon jó volt!!!! Nem hiányoztunk soha.”
A Művész Espresso főkapuja a nyitás évében. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor, 1959 |
István Kristóf: „Kisgyerekként idejártam csavaros fagyiért, az ablakból szolgálták ki. Vittem a 10 meg 20 filléreseket, bedobáltam a plexi lapok közé, és amikor a pultos hölgy megnyomta a gombot, azok beestek a pénzes kazettába. Hú, mindig tátott szájjal bámultam, akkora varázslás volt! Imádtam!”
Attila Barak: „Nagyon jó hely volt. Koós Jancsi is énekelt ott anno. Kettéválasztották a belső részt. Liszt F utca felől cukrászda. Blaháné utca felől üres. Majd' 50 évet éltem a környéken.”
Erzsi Magyar: „Nagyon szerettük. Esténként zene is volt. Különféle programokat szerveztek pl. presszó színpad, író-olvasó találkozók, jó kis találkozóhely volt a fiataloknak!”
Anna Kiss: „Nagyon sok baráti beszélgetés, találkozás színtere volt. Központi hely, könnyen elérhető a városból bárhonnan, és nem volt kötelező fogyasztani nagy tételben. Egy ásványvíz mellett is el lehetett üldögélni.”
Gusztáv Szabó: „Még Hofi is megemlíti egy kabaréban azt, hogy az a beszélgetés ott történt, amikor a "karmester felkéri, hogy este ő játsza a francia királyt a János vitézben". Egyébként gyermekkoromban sok művészt láttam a presszó teraszán fogyasztani.”
A Művész Espresso belső tere a nyitás évében. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor, 1959 |
A Művész Espresso vendégei a presszó előtt fekvő, Liszt parknak is nevezett, hangulatos süllyeszett liget fái alatti padokon ülve is elnyalogathatták a tölcséres fagylaltjaikat. Ennek a már nem létező, csobogós helynek a története idelátogatva idézhető fel sok szép régi képpel.
A Művész Espresso belső tere a nyitás évében. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor, 1959 |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
A Művész Espresso és a fölötte lévő lakóépület a nyitás évében. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor, 1959 |
Vendéglátós cikkeink sok régi képpel:
- A Régi Posta
- A hordóasztalos, zsíros kenyeres Óbester Borozó
- A Nagyállomás tejivója
- Ballada az Aranykakas vendéglőről
- A Vágóhíd utcai Kati Kocsma legendája
- A Miklós utcai Kismozdony emléke
- A józsai 300 éves Rózsás Csárda
- A Nagyerdő legpatinásabb épülete: a Régi Vigadó
- A szép Leveles Csárda a Medgyessy sétányon
- Nagyerdei lakomák régi szép Rózsakertje
- Az Utopia Disco
- Régi debreceni búfelejtők mai hírmondói
- Mi épült az Egyetem Kávéház helyére?
- A Kondorosi Csárda régen és most
- A Kisfürdő és a Szikla
- Az Angol Királynő Szálló
- A Halápi Csárda
- „Reggeli menü” 10 éve egy vicces presszónkban
- Volt egyszer egy Ifipark
- A Látóképi Csárda
- A lebontott Nagyerdei Kemping
- A Viktória
- Az Aranybika
- A füredi úti Oázis Presszó
- A Hortobágyi Csárda
- A Ludas Matyi Espresso
A korabeli árlap másolatát Görög Rita osztotta meg az olvasóinkkal. Köszönjük szépen! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése