Keresés ebben a blogban

2024. augusztus 13., kedd

52 éve nyílt meg a Jancsi és Iluska játszótér a Liget téren, a hajdani csodás Kincses-tó helyén


Debrecen egyik korábbi szuper gyermek-szabadidőparkját 1972. augusztus 12-én adták át a csapókerti egykori Kincses-tó helyén, a mai Liget téren, széles körű társadalmi munka eredményeként.


Múltidézésünk fotói a Méliusz Központi Könyvtárának Helytörténeti Részlege archívumából származnak, a helyi újság tudósításából pedig az is kiderül, hogy a csapókerti kétholdnyi területen szökőkút is szolgálta a látogatókat.

A medence ma is megvan

Emellett természetesen hinták, libikókák, sakkasztalok és sok-sok virág is gazdagította ezt a helyet. A nevét Petőfi Sándor születésének akkor 150. évfordulója alkalmából adták a helynek.


Kialakítottak ugyanakkor futballpályát, továbbá forgókat és hordókat is építettek itt. A park ma már nem ilyen, de napjainkban is létezik, és nemrég újították fel.

Nyitóképünk teljes méretben

A hajdani Kincses-tavat ebben az összeállításunkban mutattuk be.

Tudósítás a park átadásáról


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése