Keresés ebben a blogban

2024. augusztus 16., péntek

Ma 62 éve nyílt meg a Hajdúsági (Centrum) Áruház


Debrecen egykori legnagyobb és legmodernebb üzletét, a Hajdúsági Áruházat 1962. augusztus 16-án adták át a Vörös Hadsereg útja 34–36. szám alatti új épületben. Reprodukciók: HÁÉV-archívum / Cimre József

A Hajdúsági Áruház átadása 1962. augusztus 16-án

Mikolás Tibor által tervezett létesítmény építéséről, megnyitásáról és az azt követő pillanatokról Kedves Olvasónk, Cimre József bocsátott rendelkezésünkre reprodukciókat az egykori HÁÉV archívumából. Elsőként az átadási ünnepséget és a felavatott üzlet korabeli kínálatát elevenítjük fel a fényképmásolatok segítségével.

A Hajdúsági Áruház cipő- és vegyesárui

Az üzlet edény- és fonalkínálata

Mint az a fantasztikus fotókon is kivehető, a „szupermarket” palettáját cipő, háztartási edény és gép, üveg-porcelán, tévé, játék, valamint ruházat, esernyő, kalap, tűzhely, kozmetikum stb. alkotta.

A szupermarket lámpa- és játékosztályai

A lakásokat is magában foglaló, ötemeletes helyet a többség Centrum Áruházként ismeri. Ezt a nevet 1968-ban vette fel a debreceni kereskedelmi cég is, amikor megalakult a Centrum Áruház Vállalat.

Az áruház kalap- és üvegpalettája

A kerámia- és ingkínálat

A bolt kozmetikumai és tűzhelyei

Az ingatlan történetéről még annyi hadd álljon itt, hogy a napjainkban üres üzlethelyiségben az utolsó években a könyváruház működött 2020-ig. A Hajdúsági helyén előzőleg állt Hegedűs és Sándor palota történetét pedig ez az összeállításunk ismerteti sok új és régi képpel.

A Hajdúsági Áruház tévé- és bútorárui

A Hajdúsági (Centrum) Áruház az avatáskor

A következőkben a házépítés és a belső kialakítás muzeális felvételeit osztjuk meg, köszönhetően szintén a HÁÉV archívumának és Cimre Józsefnek. Érdemes megcsodálni az épületet díszítő egykori képzőművészeti alkotásokat is!

A belső kialakítás pillanatai

További régi boltjaink történetei:

Köszönjük szépen a képeket és a figyelmet! Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy régi és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre!


Az építés pillanatai


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése