Keresés ebben a blogban

2024. augusztus 4., vasárnap

Megnyílt az első debreceni kerékpármúzeum

Katona Attila, a múzeum létrehozója. Fotó: © Masits István.

Debrecen új különleges látnivalójáról, a 2024. augusztus 1-jén megnyílt kerékpármúzeumról készített felvételeit bocsátotta a Debreceni Képeslapok rendelkezésére Kedves Olvasónk, Masits István.

Szállító bringa. Fotó: © Masits István

A bemutatóhelyet Katona Attila gyűjtő, szakértő, szerelő, restaurátor hozta létre.

Fa futókerékpár másolata. Fotó: © Masits István

A járgányok közül sok már korábban is megcsodálható volt például felvonulásokon és tárlatokon.

Sapkagyűjtemény is van. Fotó: © Masits István

A szakember kollekciójában immár a Piac utca 30. szám alatt kialakított állandó kiállítóhelyen is gyönyörködhetnek az érdeklődők és a biciklizés kedvelői.


A becses darabok között fából készült, 1817-es kerékpár másolata is ámulatba ejti a betérőket.


Az alábbi képen épp ifjú látogatóinak kedveskedik Katona Attila.


Íme, az egyik legfontosabb tudnivaló: a kerékpármúzeum díjtalanul tekinthető meg.


A cím tehát: a Piac utca 30. szám alatti udvar pincéje. További információk idekattintva szerezhetők.


Kapcsolódó összeállításaink sok fotóval:

Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!

Katona Attila, a múzeum létrehozója. Fotó: © Masits István

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése