Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forint. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forint. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 13., csütörtök

Ilyen árak voltak ma 30 éve a debreceni üzletekben

Debrecen egyik napilapjában 1995. március 13-án jelent meg az a hirdetési oldal, melynek termékárai nemcsak csodálkozásra, hanem elgondolkodásra is késztethetik a ma emberét.


Összevetve ugyanis az akkori árakat a mostaniakkal, rögtön szembetűnő, hogy manapság ugyanezek a termékek (vagy az azoknak megfelelőek) a többszörösükbe kerülnek. Mit kapnánk ma ennyi pénzért?!


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2025. január 24., péntek

Amikor 1985-ben drasztikusan drágultak a debreceni villamosjegyek és a kombinált bérletek is

Debrecenben 1985-ben még javában működött a régi normális helyi tömegközlekedési tarifa- és vonalrendszer, amely szerint külön is lehetett jegyet, bérletet váltani villamosra, buszra és annak az évnek a nyarától trolira, valamint ezeken belül egy adott járatra is.

A teljes cikk a múltidézés végén

A januári helyi sajtóban azonban egy sokkoló (mai szemmel mulatságos) hír jelent meg, amely arról tájékoztatott, hogy 1985. február 1-jén emelkedik a vonaljegyek, valamint az egyvonalas, összvonalas és kombinált bérletek ára. Így például a villamosjegy akkortól 2 forintba került (ha jól értelmezzük, akkor 1 Ft helyett), míg a kombinált bérlet (villamos + busz) ára havonta 160 forint lett. Ez akkor nagy drágulásnak számított, ma viszont felfoghatatlan, hogy ennyi pénzért mennyi mindent lehetett venni...

1985 januári felhívás a Naplóban

Kapcsolódó összeállításaink sok régi képpel:


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. február 14., kedd

Milliárdos pénzparádé Debrecenben


Debrecenben csodálható meg immár a Hetvenéves a forint című vándorkiállítás. A míves érmékkel és bankjegyekkel gazdagon illusztrált – ingyenes – tárlat március 19-ig vár mindenkit az egyetem mesés főépületében.



(A galéria a képre kattintva is megnyitható, de persze a történet is érdekes.)
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


A Magyar Nemzeti Bank, a Déri Múzeum és a Diósgyőri Papírgyár fantasztikus rendezvényén mindenekelőtt azt is megtudhatják a látogatók, hogy a forint név középkori eredetű, s a firenzei aranyak fiorino d'oro elnevezéséből származik. A magyar pénztörténelemben Károly Róbert 1325-ös pénzreformjától a XVII. századig is ez volt a hazai aranypénzek neve.

A felirattal ellentétben ezek itt Zsigmond-aranyak. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A káprázatos veretek és nyomatok között álmélkodva arról is olvashatunk, hogy az infláció 1945 júliusában 80 százalékos volt, '46 áprilisában 1800%-os, majd pedig júliusban már háromezer-billiós. Február 28-án bevezették az egymillió pengőt, április 30-án a 100 milliós bankjegyet, majd az elképzelhetetlen és értelmezhetetlen százmillió bilpengős bankjegyet is...



Az új forintot 1946. augusztus 1-jén és 7-én bocsátották ki, mégpedig 10 és 100 forintos bankjegyek formájában. A sorozatot Horváth Endre és csapata tervezte, míg az érméket Iván István, Reményi József és Berán Lajos. Akkor egy forint 400 000 kvadrillió pengőt ért, s egy gramm arany 13,2 Ft-ot.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok



A Debreceni Egyetemen a szuper tárlat azt is feleleveníti, hogy 1996-ban kivonták a forgalomból a 10 és 20 fillért, majd 1999-ben az 50-eset is. Napjainkban már egy- és kétforintos érmék sincsenek, ugyanakkor a mostani sorozatokat is időről időre korszerűsítik, szépítgetik...


A pazar kiállítás tehát március 19-ig fogadja az érdeklődőket. Jó tárlatlátogatást és múltidézést kívánunk Mindenkinek – főként, hogy közben az egyetem épületében is gyönyörködhetünk!



A következő felvételeken a forgalomból már kivont bankjegyek szerepelnek.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok




Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!