Keresés ebben a blogban

2023. október 10., kedd

A Bartók Béla úti, utolsó földalatti kerek WC


Debrecenben hajdanán több különleges formájú és kialakítású nyilvános illemhely is szolgálta a rászorulókat a hagyományosabb elhelyezésű ilyen létesítmények között. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az „ufó alakú” illemhely 2023. október 5-én, a Bartók Béla úton. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ugyanis az úgymond sima lejáratú utcai pincés vécék mellett (mint amilyenek a Petőfi téren és a Gambrinus köznél is működtek) földbe süllyeszett, kis kerek, takaros építmények is voltak Debrecen több pontján. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Bartók Béla úti vécé betört üvegű ablakaiból látható pincerész. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ezek a hangulatos WC-k a nagyerdei Újvigadó és a stadion közötti fák alatt, továbbá a lebontott Nagyerdei Strand két helyén (a csónakázó felől, valamint a klinikákkal szemközti fürdőrészen) üzemeltek, ugyanakkor a Bartók Béla út elején, a templom mögött, a Honvédtemető utca sarkán is kialakítottak egy ilyen típusú nyilvánoshelyet. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Közülük már csak a Bartók úti „bunkerbudi” van meg, de roppant sajnálatos módon az is elhagyatottan, évtizedek óta lezárva és meglehetően romos állapotban leledzik. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Pedig jól kitalálták ezt az illemhelyet is, hiszen ez a típus környezetbe illő, nem feltűnő a formája (sőt, szinte „formatervezett”), és természetesen női és férfi részeket is tartalmaz. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Annak idején ennek a Bartók Béla úti illemhelynek is nagyon észszerűen jelölték ki a helyét. Ugyanis kórházak és templom is találhatók a közelében, korábban itt járt az 5-ös villamos, és népszerű kocsmák is működtek a vécé környékén. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A Bartók Béla úti süllyesztett „ufóvécét” 2023 nyarán látogattuk meg, és ekkor örökítettük meg a szívfacsaróan lehangoló romhalmazát. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A valamikori takaros létesítmény ablakai ki vannak törve (így be is lehet látni a pincékbe), de a mutatós ablakrácsok és az azokhoz illő korlátok még szerencsére fent vannak. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A lépcsők és az előterek szemetesek, és az is látszik, hogy valaha illetéktelen behatolók is használták a Bartók Béla úti vécéépületet. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A magunk részéről örülünk annak, hogy ez az egy kerek nyilvános illemhelyünk megmaradt, de azt természetesen sajnálatosnak tartjuk, hogy ilyen állapotban van. Fotók: © Debreceni Képeslapok


A lebontásával semmiképpen sem értenénk egyet, hiszen ez a kis masszív kőépület mára az egyetlen ilyen építészeti-kortörténeti emlékhelye Debrecennek. A megőrzése, állagmegóvása, felújítása és a hasznosítása azonban mielőbbi, sürgető feladat. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Bartók Béla úti nyilvános vécé teteje és szellőzője, melyek mellmagasságban vannak. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Hasonló cikkeink sok régi fotóval:
Utolsó képeinken az egyik lépcsőt és a túloldali vécé- és nem-jelző oszlopot örökítettük meg. Fotók: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Bartókon járva érdemes megcsodálni a földalatti vécé melletti kórházépületet is. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése