Debrecenben
október 23-án nem csak az '56-os forradalom kitörésére
emlékezünk. 1918-ban ugyanis szintén ezen a napon avatták fel az
orvostudományi egyetem addig elkészült létesítményeit, köztük
a főépületet is.
Az orvostudományi főépület látványa napjainkban. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Ez utóbbit ugyanaz a Korb Flóris tervezte, mint aki az 1932-ben átadott Tisza István Tudományegyetem (a mai Debreceni Egyetem) központi palotáját is megalkotta. Az orvostudományi egyetemet IV. Károly király és a neje, Zita királyné avatta fel, akik vonattal érkeztek a debreceni Nagyállomásra. Márk Endre polgármester fényes fogadtatással készült, s a megérkezésükkor a katonazenekar a Gotterhalte-t játszotta.
A Debreczeni Képes Kalendáriomban megjelent, gyönyörű térkép a létesítményről |
Aztán a díszvendégek ötösfogaton utaztak a Nagyerdőbe. (Ez a kocsi állítólag ma is megvan, s ez vonult fel a virágkarneválon is...)
A krónikák szerint a királyi látogatásnak a szakszervezetek nem örültek, mondván,
hogy ,,az évek óta zajló háború, nincstelenség a Habsburgok
miatt is van, s ezek leszármazottait akarják most ünnepelni?"
A szervezett munkások tehát nem gyarapították a közönséget a
felvonulásokon, főként a Ferenc József úton. (Forrás: Korok, emberek. MSZMP, 1976.)
A Tisza-szobor a palota előtt. A régi képmásolatokat Vekerdi Károly osztotta meg az olvasóinkkal |
Az
épület előtt nem mellékesen egy szobor állt, mégpedig a Tisza István miniszterelnököt ábrázoló alkotás. Ezt később a történelem
viharában ledöntötték, s majd csak az ezredfordulón állították
fel újra, de már az elméleti tömb mellett. A műnek 2016. október 31-től az Egyetem tér észak-nyugati sarkán van az új helye.
A DOTE főépülete (részlet) az emléktáblával és a díszkapuval. Fotók:
©
Debreceni
Képeslapok
|
DBKL
Felhívjuk
a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják
a Debreceni
Képeslapok fotóit
és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról,
akkor
az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga
után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése