Keresés ebben a blogban

2023. december 21., csütörtök

A Nagyállomás márványcsarnokának monumentális képei

A debreceni Nagyállomáson tevékenykedő takarítórobotot bemutató minapi cikkünk hozzászólói között többen is írták azt, hogy helyi létükre még nem látták a központi várócsarnok nagy méretű képeit. Ezúttal akkor hát ezekről az alkotásokról lebbentjük fel a képzeletbeli fátylat, de ezek mellett a mindent beborító márványlapokat is érdemes megcsodálni itt! Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A Debreceni vásár című sgraffito a debreceni Nagyállomás központi várótermében. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A kompozíciók a sgraffito műfajába tartoznak, a méretük 6,8-szor 12,6 méter, a kiváló készítőjük pedig Domanovszky Endre festőművész. Mindkét monumentális sgraffito 1961-ben került a szintén abban az évben megnyitott főépület falaira. (A sgraffito lényege az, hogy a képet nem festik, hanem az ábrákat az egymásra felvitt festékrétegekben kaparják visza.) Az első felvételünkön a Debreceni vásár című sgraffitót örökítettük meg, ami nem mellesleg az egykori Resti, valamint a szintén felszámolt tejivó mellett található. A képpel szemben, a márványcsarnok túlvégében tekinthető meg a párja, aminek a címe: Ötösfogat. Erről a helyi specialitásról itt írtunk régi fotókkal, ugyanakkor a főutcai Szabadság Étterem falát valaha ékesítő sgraffito ezen az archív fotón idézhető fel

Az Ötösfogat című sgraffito a debreceni Nagyállomás márványcsarnokában. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Debreceni vásár című sgraffito a Nagyállomáson (nyitóképünk teljes méretben). Fotó: © Debreceni Képeslapok

Kapcsolódó összeállításaink friss és régi fotókkal:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése