![]() |
| A toronykakas. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Az első fotónkon a torony tetején sárgálló református jelképet örökítettük meg, melynek nincsen párja a cívisvárosban. A templom körül manapság már igen nagy a forgalom, így emiatt is érdemes egybevetni azzal, hogy milyen lehetett korábban a városrész. Erre mutatunk példát az alábbi képpárral.
![]() |
| 1953 és 2026. Régi fotó: Fortepan / Nagy Gyula |
A legutóbbi ottjártunkkor a főtorony erkélyszintjét is lencsevégre kaptuk. Korábban egyszer már körbenézhettünk onnan, és bizony páratlan panoráma tárul fel e magaslesről. Jó lenne, ha valamilyen módon látogathatóvá tennék a turisták és a helyi közönség számára ezeket az erkélyeket!
![]() |
| Toronyerkélyek. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A templomnak a Nyíl utca és az Árpád tér felől is nagy, szép rózsaablakai vannak. A következő képen az utóbbi pompázik. Aki teheti, nézze meg a templom belső tereit is, valamint összeállításunk utolsó fotóját, amelyen a még hihetetlenül más Rakovszky utca irányából tárul fel a templom!
![]() |
| Egy rózsaablak. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Templomtörténeti cikkeink sok fotóval:
- A Nagytemplom
- A Kistemplom
- A Szent Anna Székesegyház
- Az Attila téri görögkatolikus főszékesegyház
- A Verestemplom
- Az Árpád téri templom
- A Deák utcai nagy zsinagóga
- A tócóskerti görögkatolikus templom
- Az Egyetemi templom
- A Faraktár utcai református templom
- A Jézus szíve templom
- A józsai fatemplom
- Debrecen legkisebb imahelye
- A Mester utcai gyülekezet temploma
- A fancsikai templomrom
- A zeleméri templomrom
- Az egri bazilika
![]() |
| 1958-as fotó: Fortepan / Török Kálmán |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése