Keresés ebben a blogban

2026. július 5., vasárnap

A Blaháné utcai művészház

Debrecenben a Blaháné utca 4–6. szám alatt található a cívisváros egyik művészháza, ami a Köztérkép leírása szerint 1956-ban épült meg Perczel Dénes tervei szerint. A ház különlegessége többek között az, hogy a teteje alatti sávban kerámia domborművek futnak végig. A csaknem 40 ember- és állatfigurát ábrázoló domborművet (a frízt) Szomor László készítette 1958-ban, és szocreál stílusban mutatják be egyebek mellett a munka és a kikapcsolódás világát. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A kerámiafríz alakjai. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A tető alatti domborművek stílusa Kovács Margit korabeli formavilágára is emlékeztet, ugyanakkor a debreceni főtér egykori Zsolnay-szökőkútjának alakjait is idézi. A frízen kívül az épületegyüttes másik különlegessége az, hogy az erkélyrácsokat állatfigurák díszítik (amelyiken még megvan). Ezek is érdekes, vidám vonalvezetésűek, érdemes a valóságban is megnézegetniük, ha arra járnak!

Két erkélyfigura. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Kapcsolódó összeállításaink sok mai és régi fotóval:
Az épületegyüttes. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése