
Debrecenben a 2026-os Campus Fesztiválon egy díjtalan bicajtároló is a vendégek rendelkezésére áll az Ady úti főkapu közelében, az állatkert és a volt Kohászüdülő közötti saroktelken. Ezt a szolgáltatást próbáltuk ki a július 22-i és a 23-i bringás látogatásunkkor. Fotók: © Debreceni Képeslapok / Vass Márton
| Leadás, felvétel intézése. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Mint megállapítottuk, a terület nagyon jó helyen van. Azonban nincsen ajtaja, s emiatt nyílást vágtak a kerítésre, ahhoz pedig fém- és deszkapallókat illesztettek. Mindkettő szélessége kb. egyszemélyes, de a gond inkább azzal van, hogy a benti részbe nyúló deszkapallón időnként megcserélik a lejtő- és a lépcsőrész sorrendjét. Emiatt úgy jön ki a lépés, hogy vagy a kintről érkezőknek vagy a bentről távozóknak nem esik biciklis kézre a lejtő oldalállása. Bent több kedves, szorgos és segítőkész fiatal serénykedik, s többek között a nyomtatványok kitöltését, a járművek be- és elvitelét ellenőrzik. Az ügymenet szerint a nyomtatványokon fel kell tüntetni többek között a kerékpár típusát és színét, a használója nevét és más adatait. Az illető kap egy sorszámot, azt ráragasztják a bicajra, és onnantól a fesztivál végéig ingyenesen lehet jönni-menni a papír felmutatása után. S milyen a tárolórész? Tulajdonképpen nagy – ellenben annyi a bicikli, hogy már a nulladik napon is este alig maradt hely. Pedig a letámasztásra, kilakatolásra szolgáló korlátokat oly közel tették egymáshoz, hogy alig marad hely a biciklik ki-begurítására, valamint az embereknek az állványok közötti mozgására. Talán érdemes lett volna itt is letakarni a bringamegőrző liget talaját szendvicspanellel, hogy jobban megelőzhető legyen a kerekek kilyukadása az aljnövényzet tüskéi, ágai miatt. Viszont még mindig inkább így történjen, mint hogy még több parkoló autó pusztítsa a környező fogyatkozó zöldterületeket! És akkor arról még nem is szóltunk, hogy milyen jó, hogy itt a kerékpármegőrzőnél egyirányúsították az Oláh Gábor utcát, és hogy már közvetlenül mellette is egy egész sor mobil wc található!
Kapcsolódó múltidézéseink:
- Közlekedés Debrecenben, az 1960-as években
- A halálkanyar
- A távolsági buszállomás
- A modern Nagyállomás
- A 31-es buszok emlékére
- A gőzmozdonyos cívisváros
- A villamosközlekedés aranykora
- Az utolsó Bengáli
- Az első CAF
- A 4-es villamos
- Az 5-ös villamos
- A 6-os villamos
- 40 éve trolival
- A Malév debreceni reptere
- A fénytroli
- A Mikulás-Bengáli
- A közlekedéstörténeti emlékszoba
- A mozdonyok és vonatozás szerelmese
- Futurisztikus szupervonatok a Nagyállomáson
- A kánikula hatása a sínekre 1999 nyarán
- Az 1985-ös nagy vonaljegyár-emelkedés
- Debrecen közlekedése az 1970-es években
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése