Az életmentés közben elhunyt debreceni katona

Debrecenben súlyos tragédia történt 1989. július 16-án az Apafa nevű városrész vasúti átjárójánál: egy katonaként szolgáló, 22 éves férfi hunyt el ott. Fotók: © Debreceni Képeslapok / Vass Attila Tamás

Szívszorító kompozíció. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A ma arra járók legfeljebb a sorompó melletti tujabokor alatti táblás-sisakos emlékműkeresztből értesülhetnek erről a megrázó esetről. A 2023. július 27-i látogatásunkon megörökített tábla tanúsága szerint az Üsth Domonkos nevű fiatalember akkor honvéd szakaszvezető volt, és életmentés közben halt hősi halált 1989. július 16-án.

Az emlékmű a sorompónál. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A szerencsétlenségről a Hajdú-bihari Napló is írt. Az 5 nappal későbbi cikk szerint 1989. július 16-án az apafai vasúti-közúti átjáróban tehergépkocsi és vonatszerelvény ütközött össze, és a magasfeszültségű villamos távvezeték is leszakadt. Ez utóbbit Üsth Domonkos szakaszvezető nem észlelhette, mivel az a megközelítési oldalról nem volt látható.

A Néphadsereg című lap cikke a tragédiáról

A katonát egyetlen gondolat, az életmentés vezérelte: a bajba jutott embertársait akarta kimenteni a tehergépkocsi roncsai közül, de sajnos e nemes cselekedetéért a saját életével kellett fizetnie. Az apafai alakulat állományát a tragédia lesújtotta, s a szakaszvezetőt a saját halottjának tekinti. A honvédség Üsth Domonkos tettét kiemelkedő helytállásnak minősítette, emlékét kegyelettel megőrzik.

Cikkünk nyomán Kedves Olvasónk, Menyhárt Edit Tamara felidézte: Domonkos édesanyja egy életmentőkről szóló Friderikusz-műsorban mesélt az esetről. „Tudomásom szerint megmentett két életet, mentés közben a nagyfeszültség ívet húzott a teherautóra, így Domi már nem jutott ki. Csodálatos barát volt. A halála előtt szénrajz-technikával készített egy önarcképet… mint aki előre tudja, mi fog történni. Diákként is mindig védte a kisebbeket-gyengébbeket. Okos és csinos fiú volt. Fölfoghatatlan az értelmetlen halála… mind a mai napig.”

A kereszt emléktáblája. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Papp Julianna leírta: „Kisgyermekként a velünk szemben lévő lépcsőházban laktak, orvos szüleinek hatalmas bánata volt a tragédia. Nagyon sajnálom, nyugodjon békében. Eszembe jutott egy kedves motívum...a Libakertben velünk szemben lévő lakásban laktak, a két fiú a szobájuk ablakára festett egy képet, egy nagy gombára és virágokra emlékszem...(én is gyermek voltam). Sokkal később az Édesapjukkal a munkám során találkoztam az egyik háziorvosi rendelőben, és akkor hallottam erről a szörnyű tragédiáról. Megdöbbentő volt.” Haller Tünde Viola így fogalmazott: „Az Édesapját ismertem személyesen, egy kiváló orvos (volt) azért írom így, mert miután elköltözött, nem hallottam Róla! Domonkos temetése megrázó volt... a menyasszonya egy fátyolt és csokrot helyezett a sírra.” A testvértől, Üsth Ágostontól megtudtuk: „Előtte is szakaszvezető volt. Kijárt volna neki a hősi katonai temetés, de mivel ragaszkodtunk ahhoz, hogy pap temesse, ez (szerintük) nem volt összeegyeztethető. Emiatt a posztumusz előléptetés sem volt lehetséges. Akkor még szovjet uralom alatt álltunk. Nem hivatalosan azonban szinte az egész alakulat megjelent a temetésen.” Nagy Tibor ezt is felelevenítette: „Üsth Domonkos a katonatársam volt. Kedveltem, jó gyerek volt. Amikor történt az eset, eltávozáson voltam. Így utólag jobb nekem így. Így is megviselte az összes katonát. Augusztusban szereltünk le, ő sajnos nem. Abban az átjáróban nem sokkal elütötték a század orvosát, egy törzszászlós asszonyt. Korábban egy katonatársunk ott lett öngyilkos, a vonat elé vetette magát.”

Az emlékkereszten lévő rohamsisak. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Apafán járva nem mellesleg egy másik tragédia mementójával is szembesülhetünk: 1944. október 13-án SS-katonák és csendőrök az apafai katonai lőtéren kivégeztek 62 munkaszolgálatost (zsidót és nem zsidót egyaránt). Ezt a táblát nem fotózhattuk le, mivel a lőtér magánterület.

A tragédiával a korabeli Képes Újság is foglalkozott

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Az új emlékmű. Fotó: Üsth Ágoston

1994 újévkor a kedveséhez indult a debreceni főiskolás fiú, ám a Nagyállomáson örökre véget ért az útja

A fiú lakóháza, 1994 január. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecent és az országot 1994 januárjában egy döbbenetes eset tartotta lázban. Ennek sajnálatos főszereplője az a 25 éves főiskolás (a Fényes udvarban lakó) fiatalember, aki a barátnőjét indult meglátogatni újévkor, ám soha nem ért el hozzá: rendőri intézkedés közben, a Nagyállomáson elhunyt. A szemtanúk vallomásait az alábbi cikk hozta nyilvánosságra, az országban elsőként. A jó olvashatóság érdekében kattints a képre, és nyisd meg új lapon. Nyugodj békében, Tamás!

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Az 1994. december 2-i szajoli vasúti katasztrófa

Debreceniek és Hajdú-Bihar más településének lakói is életüket vesztették abban a  balesetben, amely 1994. december 2-án történt a szajoli vasútállomáson. A Wikipédia leírása szerint 16 óra 46 perckor kisiklott az állomáson áthaladó – Nyíregyháza és a Nyugati Pályaudvar között közlekedő – gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik mintegy 110 km/órás sebességgel egymásba, ill. az állomásépületbe rohantak. A helyszínen 27-en meghaltak, a kórházban további négyen. A sérültek száma több mint 50.

A balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyedórával az első vágányon szabálytalan tolatást végeztek. A váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. Tolatáskor a tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót, s emiatt az visszaállítódott az első vágány irányába. Erről a forgalomirányítás nem tudott, és a tolatást végzők sem ellenőrizték a váltók állását a felvágást követően. Ennek következtében a gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel (kb. 110 km/h) érkezett a ténylegesen kitérő állású váltóra, ami ebben az állásban legfeljebb 40 km/órás sebességgel lett volna járható. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija kisiklott.

Napló-cikkek a tragédiáról. Reprók: Arcanum

A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetése miatt a Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet. A MÁV – összesen 96 esetben – fizetett kártérítést az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és az anyagi veszteséget szenvedetteknek. További részletek ebben az összeállításban idézhetők fel. Az áldozatok emlékművéről (amit a szajoli állomáson emeltek) a képeinket Kedves Olvasónk, Bányai Sándor, a Debreceni Vonatozás című oldal szerkesztője készítette, és segítette velük e cikkünk megjelenését.

Az áldozatok szajoli emlékműve. Fotó: © Bányai Sándor

Következzen néhány idézet Kedves Olvasóink korábbi hozzászólásai közül.

– Gálóczhi-Tömösváry Róbert: Terhes évfolyamtársnőm halt meg ott. A tablónkon is rajta van. Teletexen néztük a halottak sérültek neveit. – Szendrei Tibor: Az utána következő járaton ültem. Órákig álltunk a nyílt pályán, de csak annyit tudtunk, hogy valami komoly baleset történt előttünk. Huh, még most is durva érzés, főleg amikor eszembe jut, mi lett volna, ha nem késem le azt a vonatot. – Bakkai Éva Tanárnő: 119 km/ óra sebességgel közlekednek az IR vonatok ezen a vonalon, de Szajolnál minden vonat megáll a balesetre, az áldozatokra emlékezve. Nyugodjanak békében! – Zoltán Nagy: A 4-esen rengetegen stoppoltak vissza Debrecen felé, lehetett érezni, hogy óriási baj van. – Debreczeny Zsolt Tivadarné: Ó jaj! Ezen a hétvégén terveztem Péter fiammal Debrecenbe utazni! Ezzel a vonattal jöttünk volna vissza Budapestre! 10 percenként néztem az órámat, hogy indulni kéne..... végül úgy döntöttem - fáradt voltam - meg sem utazunk! – Zoltán Kardos: Én eggyel korábbival jöttem el a kisfiammal és a feleségemmel, Pesten a kollégák úgy néztek ránk?, ők már tudták mi történt.

Az emlékmű felirata. Fotó: © Bányai Sándor

Kapcsolódó cikkeink:

• A kánikula hatása a sínekre 1999 nyarán
• A Faraktár utcai illegális vasúti átjárók
• Az óriási gázrobbanásból született Kráter-tó

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

DBKL

1994 újévkor indult a kedveséhez a debreceni főiskolás fiú, akinek a Nagyállomáson örökre véget ért az útja

A fiú lakóháza, 1994 január. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecent és az országot 1994 januárjában egy döbbenetes eset tartotta lázban. Ennek sajnálatos főszereplője az a 25 éves főiskolás (a Fényes udvarban lakó) fiatalember, aki a barátnőjét indult meglátogatni újévkor, ám soha nem érkezett meg hozzá: rendőri intézkedés közben, a Nagyállomáson elhunyt. A szemtanúk vallomásait az alábbi cikk hozta nyilvánosságra, az országban elsőként. A jó olvashatóság érdekében kattints a képre, és nyisd meg új lapon.

Nyugodj békében, Tamás!

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Ég Veled, Attila!

Debrecen ismét szegényebb lett egy ismert és kedvelt lakójával: 2019. november 14. hajnalán elhunyt Attila, a belvárosi koldus. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Rendes srác voltál, Attila, sohase erőszakoskodtál, nem kötekedtél. Mostani cikkünkkel Rád emlékezünk! Fotók: © Debreceni Képeslapok

Atti a Simonffy-sarkon, 2018. márciusán.
Fotók: © Debreceni Képeslapok

A rendőrség közleménye szerint  fél 5-kor bicegett (vélhetően haza) a Rákóczi és a Csapó utca kereszteződésében, szabályosan, a zebrán kelve át az úttesten. Ott ütötte el egy autó, melynek utasai segítségnyújtás nélkül hajtottak el a tragédia helyszínéről.

Attila két napja, a Piac utcán ,,kéregetve" hívott oda magához. Azt mondta, vigyünk neki egy rádiót, mert az övé elromlott, és nem tud zenét hallgatni. Ezt a rádiót már soha nem tudjuk neked adni, Attila. Bocsáss meg érte! És hidd el, odafenn sokkal szebb zenékben és életben lesz részed a Művész úr, Hófehérke, Kossuth és a Pilóta társaságában...

Attila halála miatt a DebreceniKépeslapok posztjához is nagyon sok hozzászólás érkezett. Levelében Papp Gábor például a következő, megszívlelendő szép gondolatot fogalmazta meg:

,,Olyan sok köztéri bronzszobor készül manapság átlagos emberekről a sétálóutcákra hazánkban. Nem merülhetne-e föl esetleg, hogy arra a lépcsőre bronzból egy Attiláról formázott koldus szobor kerüljön közadakozásból? Azonkívül, hogy emléket állítana neki, a szobor felhívná a figyelmet a kiszolgáltatott emberek irányába is, illetve hogy jobban figyeljünk egymásra. Elég lenne ha csak mindenki csak egy ezrest adományozna, szerintem úgy is összejönne a megfelelő összeg. Én is mindenképpen adakoznék majd.Üdvözlettel: Papp Gábor"

Mécsesek Attila kedvenc lépcsőjén, az áldozat tiszteletére. Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A tragédia után három nappal is egyre gyűltek a mécsesek
és a búcsúajándékok. Fotók: © Debreceni Képeslapok