Keresés ebben a blogban

2024. július 12., péntek

A mesés Nagyerdő és a felejthetetlen strand


Debrecen zöldövezetében a Nagyerdei Strand és a környéke az 1980-as évekig ragyogott igazán.


Nagyon sok – hazai és külföldi – turista kapcsolódott ki itt a helyi családok mellett, így ennek köszönhetően igen szép képeslapok is őrzik ezt a csodás időszakot.

A vidámpark Li2-es repülőgépe. Fotó: Nagyerdei Kultúrpark

2014-re új köntöst kapott a terület, hiszen az önkormányzat – a kultúrpark kivételével  átépíttette a parkerdőt, a Békás-tavat, a szabadtéri színpadot és a stadiont is. Mindemellett megszűnt a csónakázó-tó, s a helyén immár mélygarázs és vízi ködszínház található. 2020 nyarán átadták az új strandot is, erről itt található képes összeállításunk.

A Pallagi úti strandépületek. Fotó: Tulok Ferenc

Az Egyetem tér és a fürdőkapu egykori díszkivilágítása, valamint a régi vidámpark mellett további lenyűgöző példát is tudunk mutatni képeslapjaink segítségével a közelmúlt strandjára és erdejére!


A debreceni Nagyerdei Strand pancsoló- és ugrómedencéi a tejivóhoz vezető diadalívvel, az 1960-as évek végén. Az átjárókapu boglyaformája és klinkertéglás burkolata egyértelműen a korabeli főépítészünk, Borsos József munkásságát hirdeti. Ezt az építményt is lerombolták 2002-ben, az élményfürdő létrehozásakor. Fotó: Horváth Zoltán.


A debreceni Nagyerdei Strand termálvizes medencéje az 1970-es években, az akkor még megvolt fűzfás napozószigetekkel. Megjegyzem, kissé furcsa, hogy itt még pirosas a víztorony kupolája, a következő képen viszont már patinásan zöld. Fotó: Tulok Ferenc.


A debreceni Nagyerdei Strand még osztott pancsolómedencéje a csónakázó-tó felőli oldalon, az 1960-as években. Fotó: Bakonyi.


A strand hullám- és gyermekmedencéi az 1960-as évek végén. Még megvan a csúszda, a bal oldalon pedig az akkor népszerű Sicc díszíti a falat. Gyerekkoromban a legmenőbb fickók a csúszdát tartó gépház tetőkorlátjára álltak, és úgy ugrottak fejest a vízbe... Fotó: Csobaji Előd.


És íme a strand kimeríthetetlen témaköréhez még egy felvétel. A klinikák felőli öltözőépület (1971) mögötti parkot mutatja, ami akkor még tiszta és gondozott volt. A multikomplex épületben büfé, fodrászat és mozi is működött, a tetején pedig zuhanyzós napozó és persze kilátó. Fotó: Horváth.


A strandra egyébként két helyen mehetett be a közönség: a csónakázó és a klinikák felől. Nekem az előbbiről vannak lapjaim, és ezek azért is érdekesek, mert a ma már sajnos nem működő fedett uszoda épülete és a régi KTSZ Szolgáltató Ház is látható rajtuk. A homlokzaton pedig négy nyelven tudatták a neonfeliratok, hogy a Debreceni Nagyerdő Gyógyfürdőnél vagyunk. Mindkét kártyát Tulok Ferenc fotózta az 1970-es években.


A nagyerdei Békás-tó Debrecenben, az 1970-es évek végén. Pazar „őserdő” és még kis fahíd fogadta a látogatókat!


Egyikőtök megfogalmazása szerint ide azért is volt jó kijönni, mert olyan volt, mintha elmentünk volna a városból... Fotó: Csobaji Előd.


A debreceni nagyerdei Újvigadó és csónakázó-tó esti fényei. Mindkettőt 2013/14-ben bontatta le az önkormányzat, s a helyükre mélygarázs és vízi ködszínház épült. Fotó: Csobaji Előd.

Egyetem tér, 1963. Fotó: Csobaji Előd. Kiadó: Képzőművészeti Alap

Debrecenben a XX. század második felében már csak három strand működött: a Nagyerdei mellett a Szabadság, valamint a Kerekestelepi fogadta a kikapcsolódókat. A Szabadságot 2001-ben lerombolták, a helyén áll a Főnix Csarnok (ugyanakkor a városhatáron kívüli Látóképnél tófürdő nyílt 1982-ben). A három strandot a Debreceni Vízmű- és Gyógyfürdő Vállalat üzemeltette az 1990-es évekig, és erről a birodalmáról a lenti szuper térképes képeslapot is megjelentette.


A 2020 nyarán átadott új strandról itt található képes összeállításunk.

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése