Keresés ebben a blogban

2024. március 26., kedd

A vénkerti dzsúdós fiú, aki kerekesszékesként se adta fel

Balogh Zoltán a Debreceni Dózsa cselgáncsozójaként anno, valamint napjainkban. Fotók: Balogh Zoltán Szerzői Közösségi Oldala

A Debrecenben született sportoló-sportszakember, Balogh Zoltán Attila „Kapáslövés” című könyve 2023 végén jelent meg. Az autóbalesete miatt kerekesszékbe kényszerült földink e művének  példányát a Debreceni Képeslapok is megkapta, így ennek köszönhetően ezúttal az ő írásai és fotói közül válogatunk a szerzői Facebook-oldaláról. Mint leírta, a debreceniek a vénkerti srácként ismerik, akiknek ő Balogh Zoli, a debreceni dzsúdós, a későbbi edző.


A békéscsabai, számára felejthetetlen 4 cselgáncsos év alatt Balogh Zé-nek is hívták a barátai. Ugyanakkor van, aki a kerekesszékes (sport)újságíróként, küzdősport-szakíróként ismerte meg az elmúlt 20 évben, míg mások az egykori Presztízs Sport magazin főszerkesztőjeként azonosítják. Balogh Zoltán mindemellett a Nemzeti Tehetséggondozó sportújságíró szakos hallgatóinak a sportszakmai ismeretekért felelős oktatója, aki azt kéri, hogy szép és igaz mondatokat írjanak. Sok ismerőse ugyanakkor a Napos sétányon lakó szomszédként beszélget vele nap mint nap – ő pedig Szentendrén élő debreceninek mondja magát.


A fenti, 1979 telén megjelent újságcikk kapcsán Balogh Zoltán így fogalmaz A múlt idő neve című bejegyzésében: „Csak az emlékek maradtak. Minden más megváltozott: az úttörő-olimpia ma már diákolimpia, a Vénkert kapuja, az egykori Domus kínai bolt, a Hámán Katóból (sose tudtam meg, ki is volt ő) Füredi lett, míg a Tanácsköztársaság útja a sokkal jobban csengő Egyetem sugárút néven fut egy körforgalmat megkerülve a szökőkút előtti térbe. Egykori gimnáziumom, a sok csibészt befogadó Csokonai épületének nevét Szent Józsefre változtatta vissza az idő, a mellette lévő Szent Anna templom székesegyházzá nemesült, utcája is bibliai nevet kapott, Szent Annára talált a Béke. Az emlékek maradnak – örökre.”

Balogh Zoltán a Debreceni Dózsa cselgáncsozójaként anno, valamint napjainkban (nyitóképünk teljes méretben).
Fotók: Balogh Zoltán Szerzői Közösségi Oldala

Balogh Zoltán a „Kapáslövés” című novelláskötetébe 44 írását válogatta be, melyek sportról, emberi kapcsolatokról és sorsokról is szólnak. Magáról többek között így fogalmaz:
„Vállaltam ezt az életet. 15 százalékos vagyok, 85 elveszett. Erről van papírom, ebből kell kihoznom a maximumot. Az álmaimban soha nem vagyok kerekesszékben. Ébren meg nem agyalok azon, hogy mi maradt ki az életemből.”
Végül pedig íme, a kis írások címjegyzéke, valamint a könyv borítója. További érdekességek, információk róla és a művéről a fent jelzett szerzői oldalán tudhatók meg.

Balogh Zoltán „Kapáslövés” című könyvének tartalomjegyzéke. Repró: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Balogh Zoltán „Kapáslövés” című könyvének borítója. Repró: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése