Keresés ebben a blogban

2024. március 4., hétfő

Lehull a lepel az Arany ember Piac utcai palotájáról?


Debrecen belvárosának egyik legszomorúbb sorsú épülete a Piac utca 59. szám alatt áll – 4 éve immár láthatatlanul. Omlásveszély miatt ugyanis 2020 április közepén egy nagy, dekorált ponyvát húztak a gazdagon díszített, patinás házra. Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Amikor még látható volt a Piac utca 59. szám alatti barna Steinfeld-ház. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A szebb napokat látott palota a város egyik hajdani leggazdagabb embere, Steinfeld Mihály (az „Arany ember”) nevét viseli. A Naplóban megjelent oknyomozásom szerint a belváros tömbrehabilitációs átépítése részeként 2008-ban hatalmas, 20 ezer négyzetméteres, hatszintes kereskedelmi központ létrehozását tervezték Apollo Superior néven a Piac utca 57–61. szám alatti épületek bevonásával. A Piac utca 59. szám alatti, immár tehát letakart épületből a lakókat elköltöztették.

Ilyen lett volna az épülettömb az Apollo Superiorral, ami a tervek szerint 2010-ben nyílt meg volna. Tervrajz forrása: Dehir.hu

Az udvari épületszárnyakat itt is elbontották (emiatt a következő képen bemutatott munkagödörben olykor kiterjedt mocsár alakul ki). A 2010-re tervezett átadás – a Miklós utcai parkolóház kivételével – eddig nem valósult meg.

Kilátás az építési területre a Steinfeld-házzal szomszédos Kaszanyitzky-házból. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A palota történetéről Lovas Enikő Amália az Új Nézőpontban közölt cikkében felidézi azt is, hogy a bérházat Steinfeld Mihály (1867–1897) özvegye, Holitscher Lujza (1869–1940) építtette. A korai szecessziós stílusú lakóházat Tóth István debreceni építőmester alkotta meg 1908-ban. A főhomlokzat földművelést és állattenyésztést ábrázoló domborműveit Tóth András készítette. A palota egyik emlékezetes korszakában a földszini üzlethelyiségben híres húsmintabolt működött.

2024 februárjában az épület alsó részét is elkerítették, és megjelent ott egy építőcég molinója... Fotó: © Debreceni Képeslapok

Csaknem 4 évvel a Steinfeld-ház leponyvázása után, 2024 februárjában az épület alsó részét is elkerítették, és megjelent egy építőcég molinója. A palota sorsáért aggódók arra is következtethettek ebből, hogy végre felcsillant a remény: rendbeteszik legalább a főhomlokzatot. A Debreceni Képeslapok ennek nyomán érdeklődött a Cívis Ház Zrt.-től arról, hogy milyen munka kezdődik, s ha renoválják a 4 éve letakart homlokzatot, akkor az milyen formában, költséggel és ütemezéssel valósul meg.

Az épületegyüttes felállványozott hátsó falai 2024. március 8-án. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Kérdéseinkre Regele János, a Cívis Ház Zrt. portfóliómenedzsere az alábbiakról tájékoztatott: „A Piac u. 57–61. szám alatti társasházi közösség kezdte meg az 59. szám alatti épület állagmegóvási munkáit, ami a tetőt, a csapadékvíz-elvezetést és az udvari homlokzatot érinti. A munkálatokat a tulajdonosok finanszírozzák a tulajdoni hányaduk arányában.” Reméljük, a folytatás ennél is biztatóbb lesz! 

A földművelést és állattenyésztést ábrázoló domborműveket Tóth András készítette. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Steinfeld Mihályról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy 1889-ben ő örökölte a családi birtokot, és a pusztamacsi területet híres mintagazdasággá tette. Ez modern gépekkel működött, és vasúti vágányokat is használt. S miért nem ő építtette a Piac utcai házat? Azért, mert Karlsbadból hazajövet májgyulladása alakult ki, és már nem tudtak segíteni rajta. Holttestét a macsi uradalom sírboltjába helyezték. Még csak 31 éves volt, amikor elhunyt.
A szintén hányatott sorsú, szomszédos Kaszanyitzky-ház története ebben a cikkünkben ismerhető meg.

A nagymacsi Steinfeld-kastély. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac utcai Steinfeld-ház és a hátsó fertálya 2017-ben. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése