Keresés ebben a blogban

2024. március 11., hétfő

Debrecen városrészei: Bánk


Debrecen „legdélkeletibb” településrésze Bánk, melyhez a cívisvárosból a (Külső) Diószegi úton lehet eljutni többek között autóval, helyi és távolsági busszal, valamint kerékpárral a bicikliúton. Ennek a végén pedig a fancsikai templomrom rejtőzik a fák közötti dombon. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az útjelző tábla szerint a Bánki-láprétek is a közelben találhatók. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Itt vezet az Alföldi Kéktúra vonala, és a Debrecen felőli „faluhatárban” van egy pazar kovácsműhely, valamint a bringásbalesetek megelőzésére figyelmeztető bizarr oszlop is. A Panoráma úti leágazás közelében étterem, szálloda és tavas arborétum is működik.


Beérve a településrészre, ottjártunkkor a Református szolgáltató központ létesítményegyüttese tárult fel, ahol iskola, óvoda, nappali ellátás, szociális étkeztetés és tanyagondnoki szolgálat is segíti a helyieket.
Fotók: © Debreceni Képeslapok




Bánkon, illetve a környékén található az állatifehérje-feldolgozó, a gyepmesteri telep, ugyanakkor a településrésznek szép temploma is van a Petur és a Bükk utca kereszteződésében (lásd a legfelső képen). A közelében egy fiókát gondozó gólyapárt is megcsodálhattunk. Fotók: © Debreceni Képeslapok



A fenti és a következő felvételeinken Bánk életéből szolgálunk ízelítővel. Fotók: © Debreceni Képeslapok



Utolsó képeinken pedig a Bánkra vezető Diószegi út mentén található épületekre mutatunk példákat. Köztük vehető szemügyre egy különleges buszváró és egy szép lakóház is. Fotók: © Debreceni Képeslapok




Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése