Keresés ebben a blogban

2024. április 5., péntek

A Vár, Csapó, Blaháné, Kossuth, Szent Anna utca lélegzetelállító légifotókon

A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola palotája a Csapó és a Vár utca sarkán. Fotó: © Oláh Róbert

A debreceni Vár, Csapó utca, Blaháné, Kossuth utca stb. nevezetes épületeinek panorámaképeit bocsátotta a Debreceni Képeslapok rendelkezésére Kedves Olvasónk, Oláh Róbert. Az első szuper fotóján a zenedére pillanthatunk le a Wiener-házról, míg utána a Szent Anna Székesegyház két tornya, valamint a pénzügyi palota kuplája is felfedezhető.  A Csokonai Színházban a harmadik képen gyönyörködhetünk a magasból.

A Szent Anna Székesegyház két tornya és a pénzügyi palota kupolája. Fotó: © Oláh Róbert

A Csokonai Színház felújított épülete a Kossuth utcán. Fotó: © Oláh Róbert

Róbert a Blaháné utcai, másik leshelyéről a Vár utcai piacot is szokatlan módon kapta lencsevégre. Ennek látványa után a takarékpénztári palota és a szemközti Kistemplom látképé ámuldozhatunk.

A Vár utcai vásárcsarnok óratornya és a Simonffy-zeneiskola. Fotó: © Oláh Róbert

A takarékpalota és a Kistemplom a magasból, 2024 áprilisában. Fotó: © Oláh Róbert

A Nagytemplom tornyait, továbbá a püspöki palotát és a Csapó utca Dósa nádor tér felőli részét szintén extrém módon fotózta le Oláh Róbert.

A Nagytemplom tornyai, madártávlatból. Fotó: © Oláh Róbert

A Csapó utca a virágpiaci részen. Fotó: © Oláh Róbert

Az alábbiakban a Borsos József által tervezett rendőrpalotában gyönyörködhetünk, továbbá a szomszédos Kossuth utca 18. szám alatti barokk lakóházban, melynek az udvara is feltárul.

A Kossuth utcai rendőr-főkapitányság székházának belső homlokzata. Fotó: © Oláh Róbert

Oláh Róbert fotói a Kossuth utca 22. szám alatti Balogh-házról ebben a cikkünkben tekinthetők meg. A művész fantasztikus képei a Petőfi téri kamarapalotáról idelátogatva csodálhatók meg. Az Alföldi-palota tetején készített panorámafelvételeit itt adtuk közre.

Középen a Kossuth utca 18. szám alatti barokk lakóház, a bal felső sarokban a Verestemplom. Fotó: © Oláh Róbert

Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!

A Kossuth utcai rendőr-főkapitányság és a pénzügyi palota közötti tömbbelsők
2024 tavaszán Fotó: © Oláh Róbert


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Vár utcai zenede (nyitóképünk teljes méretben). Fotó: © Oláh Róbert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése