Keresés ebben a blogban

2017. november 15., szerda

A régi Batthyány utca


Debrecen egyik ősi utcája gróf Batthyány Lajos előtt tiszteleg. A középkorban Kis-Varga utca volt ez a hely, aztán a Harmincados köz nevet viselte.


Reich Károly szép illusztrációja a ,,Légy jó mindhalálig" 1965-ös kiadásában

(A galéria a képre kattintva is megnyitható!)

Józsa János linómetszete a Batthyány utcáról, a Ludas, a Hapák Fotó és a mézeskalácsos előtti forgatagok emlékével.
Fotók, reprodukciók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

Harmincados köz a XIX. század közepéig volt, s ez a név arra utalt, hogy itt székelt a királyi adószedői hivatal. Aztán a szabadságharc idején itt lakott Petőfi Sándor, itt működött az a pajta, amelyik a színházi előadásoknak adott otthon, továbbá itt volt az Angol Királynő Szálloda is.

Az Angol Királynő a Kossuth-sarkon. A képeslapmásolatot Vekerdi Károly osztotta meg olvasóinkkal 

Sőt, az utca a Kossuth-sarki palota egykori színészklubjáról is nevezetes (mely a Csokonai Színházzal szemközt fogadta a vendégeket), valamint a 4. szám alatti, híres mézeskalács-sütödéről, ahol a Kerékgyártó család dolgozott.


A híres cégér és özv. Kerékgyártó Sándorné. Forrás: HajdúBihar / MSZMP, 1978

Kerékgyártó Sándor az Idegenforgalmi Hivatal Debrecen 1959-es útikönyvében:



Mindemellett anno a katolikusok a Batthyány utcán is átvonultak az ünnepi körmeneteik alkalmával. Ezt illusztrálja az első és az utolsó fotónk, amiket a Svetits Intézet és a Szent Anna Székesegyház tárlatain repróztunk.

A Szent Anna-sarki bérház, még új korában.
A kópiát V. Pákozdi Károly Zoltán töltötte fel a Facebook-oldalunkra

A Szent Anna Templom (ma Székesegyház) felőli végen, az egykori színház helyén magasodik a 90 éves bérház, ami a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett.


A régi Ludas képét Turi István töltötte fel a Facebook-oldalunkra

A sarki palota mellett áll az öreg vendéglő, amit sokan ma is Ludas Matyiként emlegetnek.

A bérház és a vendéglő az 1944-es bombázások után, valamint napjainkban.
Fotók, reprodukciók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

A gróf Batthyány Lajos (1806–1849), az első magyar felelős kormány elnöke előtt tisztelgő utca 1996 óta sétálóutca. A hely maga az eleven történelem, ahol mindig páratlanul hangulatos barangolni – főként, ha a nagy, boltíves kapualjakon át a régi, varázslatos udvarokba is bepillantunk...


DBKL

(Ha érdekel a régi Csapó utca története sok fotóval, akkor látogass erre az összeállításunkra!
A Kossuth utcáról pedig idekattintva található hasonló anyagunk.)

Katolikus körmenet a Batthyány utcában. Ezt és a felső képet a Svetits Intézet és a székesegyház tárlatain repróztuk.
Fotók, reprodukciók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.