Keresés ebben a blogban

2024. július 7., vasárnap

A Nagyerdei Strand régi látképeken – és amilyen lett

A csúszdás pancsoló 2015-ben. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecen lebontott és újjáépített Nagyerdei Strandjának egykori és mai arcait hasonlíthatjuk össze azoknak a felvételeknek a segítségével, amelyeken a Nagyerdei Víztorony kilátójából örökítették meg e helyet a régmúlt és napjaink fotósai.

A strandpanoráma 1963-ban. Fotó: Járai Rudolf

Az 1963-ban postázott fekete-fehér képet Járai Rudolf készítette. Az ezen lévő medence és a szomszédos társa eleinte felváltva voltak pancsolók és termálvizesek, mégpedig attól függően, hogy melyikbe került friss forró gyógyvíz. 

Nyitóképünk teljes méretben. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A fenti színes jeleneten viszont már az az időszak látható, amikor csúszda volt a partján, és véglegesen pancsolóként működött a termálmedence mellett (fotóját lásd a negyedik fotón).  A következő képünk szintén a Nagyerdei Víztorony kilátójából készült ugyanarról a területről – csak éppen 2020 nyarán, amikor már üzemelt a frissen átadott új strand. Azt, hogy ugyanott vagyunk, a háttérben sorakozó épületek tanúsítják, másrkülönben igencsak nehéz azonosítani.

A 2020-ban átadott strand. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A következőkben a 2018-ban lebontott Nagyerdei Strand termálmedencéjét és öltözőépületét idézzük meg, de láthatjuk a négyméteres és a dögönyözős medencék helyére emelt élményfürdőt is. Ezek az archív felvételeink is a víztorony kilátójából készültek.

A termálmedence 2015-ben. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az öltözőépület 2015-ben. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Az élményfürdő 2015-ben. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése