Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kádár-kocka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kádár-kocka. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 22., hétfő

Az elzárt kápolna belseje, Attila téri villámok, lovagolás a Hortobágyon... – a Ti fotóitokon

Debreceni Képeslapok című magazinunk Kedves Olvasói ismét sok képet csatoltak a posztjainkhoz, ezúttal a legutóbbi ilyen fotók közül válogatunk.

A Vágóhíd utcai kápolna belseje a Balcsillag című film forgatása közben, 2020-ban

Az első képen a Vágóhíd utcai volt temető kápolnájának belsejét láthatjuk Mester Istvánnak köszönhetően. A második felvételt Bacsó Ágnes mellékelte a debreceni Kádár-kockákról szóló cikkünkhöz, s leírta: a szülei Kavics utcai háza 1968-ban épült, a képen lévő maketteket pedig méretarányosan gyufából készítette róla a gyermeke, amikor 14 éves volt.

A Kavics utca egyik portája, gyufaszálakból megépítve. Fotó: © Bacsó Ágnes

A régi Hortobággyal foglalkozó összeállításunkhoz Balláné Csöpi szólt hozzá az alábbi képpel.

Lóháton a Hortobágyon, egy segítő csikóssal. Fotó: © Balláné Csöpi

Az Attila téri görögkatolikus templom felújítását ismertető cikkünk után már közöltünk egy olyan anyagot is, amelyben olvasóink képei szerepelnek a gyülekezeti helyről. A Péter Zs-Dobos által ehhez csatolt fotókat az alábbiakban mutatjuk be.

Az Attila téri görögkatolikus templom villámlás idején. Fotó: © Péter Zs-Dobos

Az Attila téri görögkatolikus templom külső képe és belső tere. Fotók: © Péter Zs-Dobos

E mostani válogatásban a debreceni Péterfia utcai Kölcsey-szoborról is láthatunk egy friss képet (ezt Vekerdi Károlytól kaptuk), utána pedig a cívisvárosi Wallenberg-emlékműnek a budapesti Szent István parkban álló másolata is megismerhető a Krekács Károly által mellékelt felvételen. Köszönjük ezt is!

Kölcsey Ferenc szobra a debreceni Péterfia utcán. Fotó: © Vekerdi Károly

Olvasóifotó-összeállításunk előző részei itt csodálhatók meg. Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára!

A debreceni Wallenberg-emlékmű budapesti másolata. Fotó: © Krekács Károly


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2024. január 19., péntek

Kádár-kockák Debrecenben

Kolozsvári utcai Kádár-kockák a Fényes udvari lakótelep szomszédságában. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Debrecen lakóház-építészetében is megannyi stílus van jelen, így például a klasszicista, a szecesziós, az art deco, valamint persze a szocreál, a modern és a minimalista is. Az utóbbi két stílusnak már nem annyira fontos küldetése a díszítettség, sokkal inkább a praktikum, amely viszonylag kis területen ölt testet, lehetőleg minél olcsóbban. Az ilyen fajtájú házak közé tartoznak a típusterv alapján épített, Kádár-kockáknak becézett egyen kertesházak is, melyekre ezúttal debreceni példákat mutatunk.

A Kolozsvári utca Kádár-kockái a Faraktár utcai felüljáró felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Kádár-kocka a Wikipédia leírása szerint négyzet alapú, 100 négyzetméter körüli alapterületű, többnyire földszintes, sátortetős családiház-típus, mely alapján Magyarországon az 1960-as évek elejétől az 1970-es évek végéig épültek lakóházak. Nagy dolog volt akkoriban is ilyen otthonba költözni! Mint ahogyan természetesen az is nagy dolog volt, ha a családok a komfort nélküli viskókból, például az olajütőből költözhettek tanácsi lakótelepi lakásba, ahol lift, áram, gáz, hideg és meleg víz is van.

A Kolozsvári utca Kádár-kockái a panelek felől (háttérben a felüljáró és a volt dohánygyár). Fotó: © Debreceni Képeslapok

Összeállításunk képeit a Dobozikert nevű városrészben készítettük, melynek Faraktár utcai, Ungvár, Munkácsy és Kolozsvári utcai részein több sorban is látni Kádár-kockákat. A sok helyen már átalakított, de alapjaikban még mindig egységes lakóházak a felüljáróról is kiválóan beláthatók, mi itt most innen és a másik irányból is rátekintünk az övezetre. Itt nézelődve megállapítható az is, hogy e házakon többnyire nem látszik a koruk, karban vannak tartva, változatos színűek. Többük napelemes, és a kertjeiket, udvaraikat is lakják-gondozzák a tulajdonosaik. Magyarán, szeretnek itt lakni.

Az Ungvár utca Kádár-kockái a Faraktár utcai felüljáró felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Kádár-kockák a Munkácsy és az Ungvár utca sarkán. Fotó: © Debreceni Képeslapok