A Munkácsy Mihály utcai Bocskai-iskola eredeti színű főhomlokzata a 2020-as korszerűsítés előtt. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Debrecenben a Dobozi-lakótelep általános iskoláját 55 esztendeje, 1969. január 11-én, szombaton adták át a Munkácsy Mihály utca 4. szám alatt, a víztorony szomszédságában. Az akkori, 1969–70-es tanévtől Lakatos János igazgató vezette az iskolát, az átadási ünnepséget pedig Bazsa Ernő igazgatóhelyettes nyitotta meg. A korszerű létesítmény több mint 20 éves problémát oldott meg.
A mai Rakovszky utcai épület, ahol az új épület átadása után még napközi működött. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Az új épületegyüttes átadásáig ugyanis mindössze 13 tantermük, 2 napközis és egy gyakorlati foglalkoztatótermük volt. A másnapi HB Napló szerint az új létesítmény építése 12,5 millió forintba került, s a felszerelése 650 ezer forint volt. A komplexumban 350 személyes konyha, központi fűtés, ifjúsági szoba, beépített szekrények és – akkor még egy – tornaterem is helyet kapott. A megvalósítás a szülők, nevelők, tanulók és különböző intézmények kétezer órás társadalmi munkájának is köszönhető.
A Bocskai-iskola főhomlokzata a 2020-as felújítás után, a Munkácsy utcában. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A típusterv alapján épült, 16 tantermes létesítményben a Pacsirta utcai iskola tanulói és nevelői találtak új otthonra. A Munkácsy utcai épület átadása után még a Pacsirta és mai Ótemető utcai egységekben is működtek napközik. A testnevelésre szakosított tantervű osztályok is az 1969–70. tanévtől működnek, Debrecenben ugyanis akkor a Bocskai-iskola adta a tornasport bázisát. Az intézmény híres testnevelő tanára volt mások mellett dr. Kasza Lajosné és Nagy Jenő, valamint R. Fehér Csaba. A tanuszodát az 1978–79. tanévben kezdte építeni a HÁÉV. Az ebbe az iskolába egykor járók élményeket őrizhetnek még a felejthetetlen Baranyi házaspárról is, akik az iskola gondnoki teendőit látták el.
A Bocskai-iskola Víztorony utca felőli homlokzata a 2020-as felújítás után. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése