Keresés ebben a blogban

2024. január 10., szerda

Kilátás a „Kohászból” anno és most


A debreceni Nagyerdő déli határán két nagy üdülő fogadta az ország megfáradt dolgozóit: a Termelőszövetkezeti, valamint a Kohász. Az utóbbi szálloda épülete ma is létezik, és fő jellegzetessége a háromszögalapú, tízemeletes tornya.


Abból a bizonyos szállodai toronyból pedig az „átkosban” is kiváló fotókat lehetett készíteni a (2013-ban lebontott) csónakázó-tó környékéről. A hotelnek előbb a lenti, íves része épült meg, s csak aztán a magas szárnya. A hétlábú, fantasztikus építmény 1965-ben nyílt meg, Schmidt Tibor terveinek eredményeként.

A Kohászüdülő udvara a torony megépülte előtt. Fotó: Bakonyi Béla

Aki körbenézhetett a Kohász ablakából vagy a tetőteraszáról, az még – egészen 2013-ig – láthatta fentről az Újvigadót, a csónakázó-tavat, a régi stadiont és a mellettük húzódó fákat is. (Érdekes, hogy volt idő, amikor pirosas színűnek látszott a víztorony kupolája.)

A strand, a szociális otthon, a víztorony és a stadion a csónakázó körül. Kiadó: Képzőművészeti

Közben 2003-ban beült az erdőbe az élményfürdő 60 méter átmérőjű üvegkupolája is, amit a strand lerombolt dögönyözős és négyméteres medencéi helyén húztak fel. Viszonylag új a fürdőkomplexum szállodája is, de az egyik nóvum természetesen az új stadion, valamint a csónakázó helyére épített „vízi ködszínház” (a mélygarázzsal).

Nyaralók a Kohászüdülő parkjában. Fotó: HBN, 1970

Ottjártunkkor megörökítettük a hotel feliratát is, ami mögött északnyugatra a Debreceni Egyetem főépülete és az Újkerti lakótelep húzódik a horizonton. Nevezetes ugyanakkor a lenti duci hölgyes szobor is (Vigh Tamás alkotása, a „Bőség”), ami eredetileg a Művész Presszó előtt állt. A Hotel Nagyerdőnek egyébként van egy kis hangulatos medencéje is.

És napjainkban  kilátás a tizedik emelet fölötti tetőteraszról. Mai fotók, videó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A felirat a hotel tetején, háttérben az Újkert és az egyetem. Mai fotók, videó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

A torony és a Bőség  Tulok Ferenc fotója az 1970-es évek elejéről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése