Keresés ebben a blogban

2024. február 16., péntek

Szívszorítóan szép fotók az 1965-ös Debrecenről


Debrecen XX. századi változásainak egyik legjelentősebb korszaka a csodálatos 1960-as években zajlott. Ezt gyönyörűen szemlélteti a Cartographia 1965-ös várostérképe is.


A lélegzetelállító leporelló fotói közül szemezgetve a Tanácsköztársaság útján felállított Proletár szobor mellett a Nagyerdei Strandot, valamint a Hotel Aranybikát idéztük meg a fenti képsorban.


Időutazásunkat a belvárosban folytatva, a káprázatos főtéri oázisban gyönyörködhetünk. Onnan karnyújtásnyira sárgállik a Vörös Hadsereg útján a tanácsháza (ma régi városházapolgármesteri hivatal), amin akkor még vörös csillag volt, előtte franciakert. A takarékpalota sarki tornya 1963 nyarán leégett.


Szintén a közelben pompázik a Déri tér és a múzeumpalota. No meg persze a Kistemplom, aminek alábbi panorámaképén a négy sor fával beültetett főutcának is lélegzetelállító arcát ismerhetjük meg.

A Déri tér és a múzeum egy hangulatos fotográfiája a Cartographia 1965-ös térképén

A főutca és a Kossuth utca kereszteződésénél tehát ilyen mesés volt még a látvány az 1960-as évek első feléig:


A belvárosból kijjebb haladva, a térkép az agrártudományi egyetemre is elkalauzolja az érdeklődőket. 2023-ban az intézmény elődje alapításának 155. évfordulóját ünnepeltük.


Természetesen a lenyűgöző Egyetem térről is hívogató felvételt tartalmaz a korabeli térkép. A fotón még nincsenek medenceszobrok, viszont megvannak a fúvókás-reflektoros sziklakoszorúk. Külön öröm, hogy emberek is gazdagítják a jelenetet.


Végül pillantsunk rá magára a térképre is! Előbb a régi Nagyerdő helyeit járhatjuk be, utána pedig a belváros neveire és létesítményeire csodálkozhatunk rá. A mai Hadházi út neve például Lefkovits Vilmos volt akkor. A Békás-tó melletti részt ugyanakkor Lenin parknak nevezték, és működött a Göcs sporttelepe is. A fantasztikus 60-as évekről idekattintva lapozgathatók még páratlan szépségű képek.


Alább az is látható, hogy a fő- és a Csapó utca sarkán még nem a felszabadulási emlékmű állt, míg a Kálvin téren a tér közepét díszítette Csokonai Vitéz Mihály szobra. Mindenkinek jó időutazást és „rejtvényfejtést”!

A belváros utcanevei és létesítményei a Cartographia 1965-ös térképén

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése