Keresés ebben a blogban

2024. március 18., hétfő

Zoltai Lajos festményei, térképei a tovatűnt Debrecenről

Debrecen régmúltjáról Zoltai Lajos régész (1861–1939) rajzai, festményei, fényképei és leírásai alapján is sokat megtudhatunk. Ezútal a városi múzeum néhai igazgatójának munkái közül válogatunk, a képeket a műveit bemutató tárlatokon repróztuk. A galéria a képre kattintva is megnyitható.


A következő mű a Kossuth utcai Komáromy-házat ábrázolja, aminek a helyén 1914-ben megnyílt a pénzügyi palotaReprók: © Debreceni Képeslapok

A Kossuth utcai Komáromy-ház az 1913-as lebontása előtt

Zoltai Lajos természetesen az 1802-es tűzvészben elpusztult András-templomot is megörökítette.

A hajdani András-templom a mai Nagytemplom helyén

A Mester több szép és alapos térképet is ránk hagyott.

Debrecen régi és újabb patikái 1930-ban

Az alábbi munkája a Debrecenhez tartozó vizeket jeleníti meg, a hozzá készített alapos leírás pedig idelátogatva olvasható el.

Debrecen vizei, 1935

Zoltai Lajos munkáinak köszönhetően a piarista gimnázium környéke is megelevenedik. A következő festményén ennek hangulatán örvendezhetünk:

A piarista gimnázium udvara

Nagyon érdekes a következő festmény is, hiszen ki gondolná, hogy a Szikszay- és a Dobozi-házak vannak rajta, amiknek a helyén 1903-ban elkészült a Gambrinus közi ikerpalota.

Itt ma a Gambrinus köz ikerpalotája magasodik

A fennmaradt Zoltai-alkotásoknak is köszönhető, hogy ismerjük, mik voltak például a püspöki palota helyén. Az alábbi képen ilyen épületek sorakoznak, köztük balról a híres Méliusz-ház és a líciumfa.

A püspöki palota helyén ezek a kis házak (is) álltak

A (Szent) András Templomot nemcsak megfestette, hanem rajzban is bemutatta Zoltai Lajos.

A Szent András Templom

Összeállításunk végéhez közeledve, íme egy csodálatos udvarbelső. Korompai Balázs Kedves Olvasónk erről a hozzászólásában leírta: ez a Piacz utca 24. szám alatti Szikszay (hajdan Ó-Dobozy) ház, amit 1911-ben bontottak le. Helyén a város bérpalotája épült – ahogy a festmény hátoldalán olvasható.

Piac utca 24. szám, Szikszay- / Ó-Dobozy-ház


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Debrecen térképe 1915-ben. Nagyításért kattints a képre! Rajz: Zoltai Lajos.
Reprók: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése