Keresés ebben a blogban

2024. március 11., hétfő

A Nagyerdő a „felhőkarcolók” előtt

Debrecen nevezetes vizes helyei is sokat változtak a történelmük során. Ezúttal azt mutatjuk meg, hogy milyen volt anno a Csónakázó-tó és az Egyetem téri szökőkút környéke.

A torony nélküli Kohászüdülő és a csónakázó. Fotó: Hagyaték, © Debreceni Képeslapok

A kettő közül a csónakázó már nincs meg. Ám a 90 évvel ezelőtti Nagyerdő-rendezéskor kialakított park déli szegélyén ma is a Kohászüdülő áll, ami két ütemben épült meg az 1960-as években, Schmidt Tibor tervei alapjánA fenti fotón még csak a köríves, alacsony része látható, a háromszög alapú tornya viszont nem. Na de ugorjunk át a korabeli Egyetem térre, amiről egy igen szép színes lapot tudunk prezentálni.

Az Egyetem tér arca még a zeneművészeti főiskola épülete és medenceszobrok nélkül. Fotó: Bakonyi Béla

Bakonyi Béla fantasztikus felvétele 1964 előtt készült, amikor még nem hogy a konzervatórium nem épült meg (1975, Mikolás Tibor), de a medence körüli szobrokat se helyezték ki. A vízfúvókák a mai soros elrendezés helyett még a sziklakoszorúkban lapultak... A kőkarikákból esténként színes reflektorok is játékkal szórakoztatták a romantikázókat.

A kis fahíd és csónakház a büfészigetnél. Fotó: Hagyaték, © Debreceni Képeslapok

A csónakázó északi oldalán egyébként az Újvigadó működött 1970-től. A Mikolás Tibor által tervezett szórakozóhely megvalósításáig egy kis bauhaus csónakház, fahidas büfésziget és ladikok (sőt gondolák is) szolgálták a kirándulókat. A hidat megemelték, hogy át lehessen evezni alattuk. 2014-ben itt építették meg a ködszínházas mélygarázst. A Nagyerdő harmadik tornya a DOTE Elméleti Tömb, amit ebben az összeállításunkban mutattunk be.

A Kohászüdülő hátulról, a belső parkja felől ilyen volt a torony megépítése előtt.
Ma a kép bal oldalán áll a lábas torony. Fotó: Bakonyi Béla


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése