Keresés ebben a blogban

2023. július 12., szerda

A Békás-tó

Az 55 évvel ezelőtti oázis a Nagyerdőben (Virágkarneváli kiadvány, fk. Berczi Ferencné)

Debrecen parkerdejében víztükör is csillog, azon pedig szökőkutak csörgedeznek. Ez a Békás-tó, ami sokak kedvenc kirándulóhelye.

A Nagyerdei Békás-tó látképe a Hajdú-bihari Napló 1972 áprilisi számában

A létesítményt 1932-ben, a Vári Szabó Tibor által tervezett Nagyerdei Strand építésével párhuzamosan alakították ki, s majd az ezt követő évben készült el a csónakázó is, mégpedig Sajó István tervei szerint.

Ilyen lenne a tó hangulata, ha lehetne csónakázni rajta. (Hínárszedők a vízen.) Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

A nagyerdei zöldövezet „némiképp” még más arcát mutatta 2014 előtt a látogatóknak: kifejezetten vadregényesnek tűnt, és egy egészen kis hídon lehetett átmenni a tavon.

A behavazott nagyerdei táj a Békás-tó kis fahídjánál, 2012 telén. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

Sőt, a strand mellett, a mai termálfürdő helyén egy másik tó is volt.

A vadregényes Békás-tó a kis fahíddal, az 1980-as években. Fotó: Csobaji Előd

A fent említett másik tóról is van felvételünk. A kis vizes helyet betemették, és 1984 óta a termálfürdő működik a helyén.

A szintén elbontott nyilvános vécé, amiben az utolsó időkben fagylaltozó működött. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

A tóban sokféle élőlény talált otthonára, s a közepén egy kis sziget is megbújt, abban pedig állítólag kút üzemelt. Az alább bemutatott fotó az 1960-as években készült, és egy hagyatékból származik.


A fürdő vize és a sziklás-csobogó által táplált tó és környéke 2013-ra már nagyon megkopott, és időszerűvé vált a szabadtéri színpad felújítása is.

Az ősz csodás színei a még átépítetlen tó körül, 2011-ben. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

A Békás-tavon még akkor is egy kis „galambdúcos” fahíd állt, a sétányokat pedig nem fedte a nehezen járható zúzott kő. A táj állapota ugyan egyre elszomorítóbb volt, mégis sokan erre gondolnak vissza nosztalgiával és szeretettel.

A természet csodálatos nyári pompája az átépítés előtti parkerdőben. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

A parkerdőt és a tavat átépítették. A 2014 nyarán átadott létesítményhez új pallót készítettek, a fahidat pedig elbontották.

Az elbontott ivókút ízletes, hideg vizű volt, és vízlövő játékként is szórakoztató voltMai fotók: © Debreceni Képeslapok

Nincs meg már az ivókút és a régi – végül fagylaltozónak használt – mosdóházikó se, viszont a vízfelületet megnövelték, és most már három szökőkútja is van a tónak. DBKL

A megnövelt Békás-tó új hídja. Mai fotók: © Debreceni Képeslapok

(Az itt megosztott archív képeket se a netről szedtük le valaki mástól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk megbecsült példányai. Ne lopj te se!)

Ilyen is lehetne ma a Békás-tó... A képet szájjal festette: Czibolya Erzsébet (SZLM, Budapest)

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A tó és a szabadtéri színpad közötti liget, 55 évvel ezelőtt (Virágkarneváli kiadvány, fk. Berczi Ferencné)

Nagyerdei múltidéző cikkeink sok régi fotóval:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése