Keresés ebben a blogban

2023. június 13., kedd

Békebeli

Debrecen főutcája egykoron valóban különféle piacoknak volt a helyszíne, s a vásárok csak a gőz- és elektromos vontatású közlekedés bevezetése után szorultak egyre kijjebb a belvárosból.

A cívisváros meghatározó kereskedői („kalmárjai”) közül sokan nem csak a Piac utcán nyitottak boltot, de azokkal egy épületben, jobban mondva palotában is laktak.

A Piac utca 1907 előtt. A Kistemplomon még toronysisak díszeleg. Reprint: Uropath

A Rickl dinasztia alapítója például anno még ki is lépte a távolságokat, hogy biztosan a főutca középső ingatlanát szerezze meg... A polgárosodásnak is köszönhetően a Piac utca se maradhatott tovább fapallós ingovány. Az első képeslapon, a XX. század elején már szépen lerakott kövek burkolják a Csanak-ház előtti szakaszt, amit az emberek és a lovas kocsijaik meghitt tömege népesít be. Az árnyékok alapján dél lehetett, a sokadalom miatt pedig talán vasárnap.

Ez a gyönyörű szerkezet az 1960-as évek közepéig uralta a főutcát. Reprint: Uropath

A következő üdvözlőkártya jó néhány évvel későbbre és az akkor már Ferenc József nevét viselő főutcára röpít minket, hiszen láthatóan megépült a püspöki palota, az
Aranybika, valamint a hitelbanki és a Svetits-féle bérpalota is. A villamos mellett autók gurulnak, a legszimpatikusabb azonban sokaknak a négy fasor lehet, akárcsak az azok alá kihelyezett köztéri padok. Az ilyen hangulatú felvételek láttán nehéz elhinni, elképzelni, hogy hamarosan a II. világháború is kitört.

Kilátás az egykori Centrum Áruház tetejéről, napjaink egy szép őszi délelőttjén. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Évszázados időutazásunkat mi más is folytathatná, mint egy napjainkban készített fotó, kb. ugyanonnan, mint az előzőek. Ekkor még jártak az emlékezetes 31-es buszokEzen a képen egyébként az is érdekes, hogy váltók vannak a sínszakaszon – miként persze a legfeltűnőbb a fák hiánya. A felvételt az egykori Centrum Áruház tetejéről készítettük. DBKL

A Piac utca látképe 1909-ben, egy ismeretlen fotós felvételén gőzmozdonnyal, bérkocsikkal

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A Piac utca korzózó-vásározó forgataga 1908-ban, a Fortepan / Library of Congress felvételén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése