Keresés ebben a blogban

2024. április 17., szerda

A XX. század eleji szépséges Debrecen 25 muzeális képen

A főutca 1938-as látképe az Aranybika és a Kistemplom között, a páratlan oldalban

Debrecen múltjáról ismét sok csodás fotót kaptunk. Ezúttal is azokból a képeslapmásolatokból válogatunk, amiket Kedves Olvasónk, Varga József osztott meg a magazinunkkal. Az első felvételen a múltbéli főutca köszön vissza az Aranybikával, a következő kép pedig a szállodával szemközti részt mutatja a Csapó utca sarkával, ahol még nem állt az Alföldi Takarékpénztár első palotája se.

Debrecen főutcájának páros oldala az Aranybikával szemben, 100 évvel ezelőtt

Az Aranybika, az előtte lévő villamosmegálló és park egy 1940-es képeslapon

Varga József olyan képeslapmásolatot is csatolt, amin a Déri térben gyönyörködhetünk, a kompozíció előterében pedig a Merengő című szép szoboralak pihen.

A Déri tér a múzeummal és a Merengő című szoborral, 1940-es képeslap másolatán

A Déri tér mellett terül el ma is a Kálvin tér, melyről szintén kaptunk régi képeslapot. A lélegzetelállító jeleneten Csokonai Vitéz Mihály szobra középen van, vele szemben a Református Kollégium, onnan két kis házzal arrébb pedig az Uránia Mozgó nevű mozi. A képeslap 1919-es!

Az Egyház tér (Kálvin tér) a Református Kollégium, Uránia Mozgó, Református Főgimnázim stb. épületeivel, 1919-ben

A következő, 1928-as képeslapmásolatokon a Nagytemplom, valamint a püspöki palota és persze a főtér 100 évvel ezelőti arcain is ámuldozhatunk.


Van még ugyanakkor a Verestemplom, valamint a Honvédtemető, továbbá a Kistemplom stb. múlt század eleji külsejéről is felvétel az alábbiakban!


Olvasóifotó-összeállításunk előző részei itt csodálhatók meg. Kedves Olvasóinkat pedig továbbra is arra buzdítjuk, hogy archív és friss képeiket, témajavaslataikat küldjék el nekünk közzététel céljából a dkepeslapok@gmail.com címre vagy a Facebook-oldalunk idővonalára! Köszönjük szépen!

Kilencképes montázs a korabeli belváros és a Nagyerdő nevezetességeivel

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A montázs Debrecen templomait mutatta be szép elrendezésben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése