Keresés ebben a blogban

2024. április 27., szombat

Virágkarnevál a lerobbantott Aranybika-sornál (1973)


Debrecen leghíresebb nagyrendezvény-sorozata 1973-ban is töretlenül folytatódott augusztus 20. virágkarneválos megünneplésével. Ekkor készült a Vörös Hadsereg útján a fenti fotó is (Fortepan / Urbán Tamás), amelyen az a legszembetűnőbb, hogy az akkor még kiválóan működő Aranybika Szálloda minden ablakában és erkélyén hotellakók figyelik a fesztivált. De természetesen az utcai tömeg és a szálló falára helyezett Kádár-címeres jelmondat mellett se érdemes elmenni csak úgy.

Ízelítő az 1973-as fellépők közül, a Főnix Nkft. 2009-es „A 40. Debreceni Virágkarnevál jubileumi kiadványa”-ból reprózva

Egy következő fotón az is látszik, hogy az 1973-as virágkarnevál idején már nem voltak meg a kis házak az Aranybika és a püspöki palota között – erre utal ennek a mostani összeállításunknak a címe. Ebben az épületsorban volt a híres kapualj a felejthetetlen cukrászdával és más üzletekkel, és ahol a benti Vörös Meteor-sportpályára is át lehetett menni. Ott telente korcsolyapálya működött. Urbán Tamás ugyanakkor a Nagyerdei Stadinban is fotózta az 1973-as virágkarnevált. Az alábbi felvételén a debreceni Göcs virágkocsiját örökítette meg.

A Göcs virágkocsija és fellépői az 1973-as virágkarneválon, a Nagyerdei Stadionban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Ízelítő az 1973-as fellépők közül, a Főnix Nkft. 2009-es „A 40. Debreceni Virágkarnevál jubileumi kiadványa”-ból reprózva

A Vörös Hadsereg útján készített, alábbi Urbán Tamás-fotón az Aranybikának az a szárnya is még megvan, amit a Bika és a Hatvan utca közötti épületsor lerobbantásakor szintén eltávolítottak. Az Aranybika melletti, Vörös Hadsereg útja 1. és 9. szám közötti szakasz kis épületeit 1973. április 26. és május 23. között robbantották le, három robbantással.

Csodás felvonuló lányok a Vörös Hadsereg útján, az 1973-as virágkarneválon. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A Fazekas-gimnázium virágkocsija az 1973-as karneválon. Repró: Főnix Nkft. 2009-es „A 40. Debreceni Virágkarnevál jubileumi kiadványa”

A Főnix Nkft. 2009-es „A 40. Debreceni Virágkarnevál jubileumi kiadványa” szerint az 1973-as Debreceni Virágkarneválon az iskolák kategóriájában a pallagi mezőgazdasági szakközépiskola győzött az Odüsszeusz hajója című kompozícióval. Ők láthatók a könyvből a következő archív képen:

Az 1973-as virágkarnevál iskolai győztesei. Repró: a Főnix Nkft. 2009-es „A 40. Debreceni Virágkarnevál jubileumi kiadványa”

Készül a Posta virágkocsija az 1973-as virágkarneválra. Repró: a Főnix Nkft. 2009-es „A 40. Debreceni Virágkarnevál jubileumi kiadványa”

Ízelítő az 1973-as fellépők közül, a Főnix Nkft. 2009-es „A 40. Debreceni Virágkarnevál jubileumi kiadványa”-ból reprózva


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Tömeg a Bikában és előtte, az 1973-as virágkarneválon. (Nyitóképünk teljes méretben.) Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése