Keresés ebben a blogban

2024. július 28., vasárnap

Debreceniek a ma 110 éve kitört I. világháborúban


Debrecen, mint oly sok település és ország, nem kerülhette el, hogy kimaradjon az első világháborúból, amely ma 110 esztendeje, 1914. július 28-án robbant ki. Régi fotók: Fortepan / Jankó Attila

A Nyugati utcai kaszárnya. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az első kép a debreceni 2. huszárezred katonáit örökítette meg Galuziában, egy bajtársuk sírjánál. A „kettesek” debreceni laktanyája a Nyugati utcán volt, s részben ma is állnak az épületei.


A fenti képen is a mieink szerepelnek, de már egy oldottabb helyzetben: a galuziai pihenőálláson. A 2. huszárezreden kívül a debreceni 39-es gyalogezred katonái is harcoltak az első világháborúban. 

A 39-esek laktanyája. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az alakulat itthoni kaszárnyája a Kossuth-gimnázium mai épületegyüttese, a Pavilonlaktanya volt. A katonák monumentális emlékműve pedig a Medgyessy sétányon áll:

A 39-esek emlékműve. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A profikon kívül a Református Kollégium diákjai és tanárai közül is sokan álltak katonának.

A Református Kollégium falán elhelyezett emléktábla

Mindezeken túl, a Kassai úton megépített Vilmos Huszárlaktanyát ebben a cikkünkben mutattuk be.

A Vilmos régi tiszti kaszinója. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ugyanakkor a 3-as honvéd- és 3. népfelkelő-gyalogezred szobrának története idekattintva tárul fel.

„hármasok” emlékműve. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az első világháború debreceni vonatkozása a Balmazújvárosi út melletti orosz hadifogoly-temető is, ahol 1618 orosz hadifogoly nyugszik. A helyet erre az összeállításunkra látogatva ismerhetik meg.

Az orosz katonák emlékműve. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése