Keresés ebben a blogban

2024. július 3., szerda

„A Nagyerdő varázsa csodálatos volt és felejthetetlen” – a csónakázó és az Újvigadó a Tőletek kapott képeken


A debreceni Nagyerdő lebontott csónakázójáról, valamint a Mikolás Tibor életművéről szóló összeállításainkhoz több retro képet kaptunk Kedves Olvasóinktól. Az első fotómásolaton a csónakázó és a szintén lebontott Újvigadó szerepel a fénykorában, Vekerdi Károlynak köszönhetően. A következő felvételt F. Nagy Piroska csatolta hozzászólásban, s mint megtudtuk, a fotó 1964-ben készült, és ő látható rajta a bátyjával meg a leendő sógorával. Figyelemre méltó, hogy akkor még nem volt meg az Újvigadó, hiszen azt majd csak 1970-ben adták át.

A csónakázó 1964-ben. Fotó: © F. Nagy Piroska

Répás Zoltán egy pazar kártyanaptárt mellékelt, ezen már áll a csigalépcsős, zöld üveges vigadó. Érdemes tanulmányozni a naptári részt is, nemcsak a szórakozóhely fotóját.

1975-ös kártyanaptár. Kiadó: HBM Vendéglátó Vállalat

A továbbiakban Gáspár János felvételét tesszük közzé, mely már a csónakázó és az Újvigadó hűlt helyét örökítette meg. Debreczeny Zsolt Tivadarné pedig az Újvigadónál készült csoportképüket osztotta meg az olvasóinkkal. A fotóhoz ezt a címadó, szép gondolatot írta: Érettségi előtt én is ide jöttem Anna barátnőmmel „tanulni”, a lábunkat „belelógatva” a tóba! De jöttünk csónakázni, korcsolyázni, táncolni, majálisra, a Nagyerdő varázsa csoda volt és felejthetetlen!

A lebontott csónakázó és Újvigadó. Fotó: © Gáspár János, 2013

Kedves Olvasóinkat továbbra is arra buzdítjuk, hogy régi és új fotóikat, képeslapjaikat, témajavaslatainkat küldjék el nekünk közzététel céljáből a Facebook-oldalunk idővonalára vagy a dbkepeslapok@gmail.com címre.

Vidám hölgyek az Újvigadó előtt. Fotó: © Debreczeny Zsolt Tivadarné


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése