![]() |
A 16 emeletes lakóház. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A betonház tetejéről körbepillantva jól belátható a szemközti panelsor is.
A tömbbelső mögött a Nagytemplom, előtte pedig a Református Kollégium szintúgy felfedezhető.
A következő képen a „síneken” kívül a korábbi Új élet parkot is szemügyre vehetjük.
És íme két remek kép az egykori HÁÉV-munkásszállóról és a környezetéről.
![]() |
A Bethlen utca páros oldala. Fotó: © Debreceni Képeslapok |
A tömbbelső mögött a Nagytemplom, előtte pedig a Református Kollégium szintúgy felfedezhető.
![]() |
A Bethlen utcai tömbbelső. Fotó: © Oláh Róbert |
Lepillanthatunk arra az új társasházra is, aminek a helyén fotó- és videószalon működött.
![]() |
Új ház a Thaly-sarkon. Fotó: © Oláh Róbert |
A Honvéd utca keleti fele és a hadkiegészítési parancsnokság épülete is remekül látható a tetőről.
![]() |
Honvéd utca, katonai házak. Fotó: © Oláh Róbert |
A következő szögből a Kölcsey Központ is kirajzolódik.
![]() |
Az utca végén a Kölcsey. Fotó: © Oláh Róbert |
A Honvéd utca alábbi fotóin meg olyan az úttest, mintha sínpárok lennének rajta.
![]() |
A Bethlen és a Honvéd utca sarka. Fotó: © Oláh Róbert |
A következő képen a „síneken” kívül a korábbi Új élet parkot is szemügyre vehetjük.
![]() |
„Sínek” a Honvéd utcán. Fotó: © Oláh Róbert |
És íme két remek kép az egykori HÁÉV-munkásszállóról és a környezetéről.
![]() |
A volt szálló és a kaszárnya. Fotó: © Oláh Róbert |
Ugyanakkor az Egyetem sugárútra is rácsodálkozhatunk! A távolban az István Gőzmalom helyére épített bevásárlóközpont tűnik fel, míg az út végén az egyetempalota pompázik.
![]() |
Nyitóképünk teljes méretben. Fotó: © Oláh Róbert |
Oláh Róbert további fotó-összeállításai:
- Kossuth utcai Balogh-ház
- Petőfi téri kamarapalota
- Piac utcai Alföldi-palota
- A Szent Anna Székesegyház környéke
- Füredi út, Bethlen utca, Libakert
- A Sumen, Klaipeda, Burgundia utca a magasból
- A 24 emeletes lakóház és környéke
- A debreceni harcmező és orosz temető
- Hármashegyaljai panorámaképek
- A csodás Kálvin tér panorámaképei
- A Refi, Hilton és környékük a magasból
- A Dobozi lakótelepi ufó és a belváros díszes tornyai
- Az Újkert angol típusú házai
- Az Újkerti lakótelep a novemberi sejtelmes ködben
- A Böszörményi út és a Békessy utca találkozása
- Kandia utcai rejtett udvarok a magasból
- A Csemete és Arany János utca sejtelmes látképei
- A Batthyány-sarki palota
- Kilátás a volt Centrum Áruház tetejéről
- Piac utcai tavaszi panorámák
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése