Keresés ebben a blogban

2025. február 13., csütörtök

A Petőfi tér és környéke 1966-ban, 10 retro fotóval


Debrecen formálódó Petőfi teréről fantasztikus 1966-os fotókat tett közzé a Fortepan a VÁTI és Szánthó Zoltán adományai révén. Ezek közül szemezgetve, elsőként a repülős szobor és a lebontott szökőkút környékében gyönyörködhetünk, aztán ugyanezt a helyet láthatjuk a másik irányból. Itt az is feltárul, hogy az utat kockakő burkolta.


A képeken már szereplő új lakóházak tervezésében Sajó István, valamint Mikolás Tibor is részt vett.


A következő képeken a nagy zöld szalagházat vehetjük szemügyre tüzetesebben.




1966-ban már 5 éves volt a Nagyállomás modern stílusú főépülete.


Íme még egy felvétel a kockaköves útról, valamint az 1966-ban még hatemeletes sarki lakóházról. A jobbra mellette lévő kétemeletes ház újnak tűnik, de ezt is lebontották, és a helyére a hatalmas betonszürke lakóházat építették. A sarki Mikolás-házat ekkor toldották meg egy hetedik emelettel.


A Petőfi tér közelében pompázó vármegyeháza ekkor úttörőházi funkciót töltött be. Mellette még az Arany Angyal Patika kis épülete is szolgálta a rászorulókat. Ugyanakkor már 13 éve állt az új megyeháza, ahol a híres átfordulós lift, a páternoszter is rendelkezésükre állt az ügyintézésre érkezőknek... (Folytatjuk!)


Kapcsolódó összeállításaink régi fotókkal:
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése