Keresés ebben a blogban

2023. december 8., péntek

A lebontott régi ház a Thaly és a Darabos utca sarkán

Debrecenben a Thaly Kálmán és a Darabos utca sarkán állt a „Krizsán-ház” 2020 szeptemberéig. Előtte már májusban is tudható volt, hogy lebontják, és ez így is lett. Az új létesítmény mai fotóit lásd lejjebb.
Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Vegyesbolt, majd fotóműterem is működött a Darabos és a Thaly utca sarki házban. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A korábbi posztunk hozzászólói között a régi épülethez fűződő emlékei kapcsán Toldy Attila leírta, hogy „1956–57 tavaszán itt álltunk sorba a mosóporért. Ultra volt a neve, és csak egy dobozzal adtak mindenkinek.” Bajdó László így fogalmazott: „Sajnos 22 évesen nem régóta csodálhatom a város szép épületeit, de mindig megdöbbent, amikor meglátom, hogy megint elkezdtek bontani egy ikonikus házat. Idejártam filmet előhívatni. Nagyon sajnálom, hogy ez is eltűnik.” 

A híres épülethez egy nagy udvar is tartozott a Bethlen utca felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Szilágyi Marcsi sok más hozzászólónkhoz hasonlóan nagyon sokat járt oda fényképet csináltatni. Ötvös Anna a mellette lévő házban nőtt fel a Thaly Kálmán utcán, 50 évvel ezelőtt ez egy vegyesbolt volt, ideszaladgáltak pezsgőporért. Kovács Gyöngyi rámutatott, hogy „Mi 3 éve esküdtünk, itt voltunk fényképésznél, Marika néni és a fia, Zsolti hihetetlen kedves és segítőkészek voltak.”

Az ingatlan évekig eladó volt, s végül 2020 őszén kezdték meg a lebontását. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Őri András a a 38. szám alatti házban nőtt fel. Ő egyebek mellett felidézte, hogy Papp Antal cipész műhelye ott volt az udvarukban. A 40.-ben lakott Ruff Mihály szobafestő, akinek az udvarában pávák masíroztak, a ház előtt meg Ford Escort állt. A Thaly Kálmán utca sarkán volt a kisbolt. A boltost Krizsán bácsinak hívták, és mindent kimérve adott, még a cigarettát is. Szemben laktak a Bancsi-lányok meg Szarukán néni – elevenítette fel Őri András többek között.

A „Krizsán-ház” helyére épített társasház 2023 tavaszán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Emődi Éva hangsúlyozta: „Itt készült első gyermekem első fotója. Miért kell ezeket a régi szép házakat lebontani, miért nem lehet megmenteni?” Videó és további hozzászólások ebben az anyagunkban.

A Thaly és a Darabos utca sarki ingatlan körül megmaradtak a fák (2023 tavasza.) Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Az ingatlan bontása, szintén 2020 őszéről. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Hasonló múltidéző összállításaink sok régi képpel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése