Keresés ebben a blogban

2024. február 25., vasárnap

Régi debreceni búfelejtők mai hírmondói

Debrecenben az örök és elpusztíthatatlan vendéglátóhelyek, kocsmák stb. (mint például a Maróthi utcai Fácánkakas) mellett olyanok is vannak, amiknek rövidebb pályafutás adatott.

A Petőfi téri Petőfi Presszó útjelző táblája a 24 emeletes házon. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ezúttal azokból az egykori szórakozóhelyekból, italboltokból, presszókból, büfékből, bisztrókból mutatunk válogatást, amik már nem üzemelnek, azonban az épületük, helyiségük még létezik (sőt, többüknek a cégtábláik is), és emlékeztetik az hajdani közönségüket a dicső múltra. Az első két fotón a Petőfi téri hajdani Petőfi Presszót örökítettük meg, ami a 24 emeletes lakóházban működött, hangulatos panorámaterasszal.

A Petőfi téri Petőfi Presszó épületrésze a Vasbokor című szoborral. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Petőfi tér környékén más kocsmamementók is találhatók. Lássuk!

Itt a Jobb mint otthon nevű presszó működött. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ez pedig az egykori Krajcáros a Wesselényi és a Varga utca sarkán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az egykori Krajcáros és a 24 emeletes ház. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A közeli Déli soron, a MÁV-os Indiana Jones-híd, valamint az újjászülető Vértessy-kastély között szomorkodik a valamikor Mirage Bistro házikója. Ez vehető szemügyre a következő friss képünkön:

Az épület felirata szerint itt működött hajdanában-danában a Mirage Bistro. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Dobozi lakótelepen szintén több olyan, régi kocsmaépület és -helyiség található, ahol napjainkban már más profilú tevékenységek zajlanak. Ilyen a Sumen Étterem, a Márka Bár és a lenti volt kocsma Víztorony utcai épülete, ahol fent évek óta egy középiskola működik. Ebben a városrészben találhatók a valamikori Bocskai Büfé, a „Don-kanyar” és a Tünde Presszó még létező épületei is. Íme, a fotóik:

Itt működött a Márka Bár és a Sumen Étterem is a Víztorony utcában. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A volt Bocskai Büfé a Bocskai általános iskola és a hajdani Meteor Mozi között. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A híres „Don-kanyar” kocsma a Rakovszky és a Faraktár utca sarkán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A hajdani Tünde Presszó épülete az Ótemető és a Bekecs utca sarkán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Alább íme, még három olyan ingatlan (de a számuk sajna sokkal több), ahol korábban vendéglátóhely üzemelt. A Csapó utca, az Attila tér, valamint a Vágóhíd utca ilyen mementói következnek.

Ebben a Csapó utcai épületben a Mega Büfé működött, és szép ovális ablaka volt. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Kedves Olvasóink jelzései szerint szintén vendéglátóhely volt az Alföldi Nyomda melletti régi laktanya kocsmája, a Malom Hotel melletti italbolt, a Nyuszi, a Nájlon, a Flamingó, az Oázis, a Petőfi téri 424 és az Ibolya utcai Lapos is. Köszönjük szépen!

A volt Zümi presszó épületében a Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont működik. Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése