Keresés ebben a blogban

2021. május 7., péntek

Örök szépségünk, az Egyetem tér

Az Egyetem tér, napjainkban. Mai fotók:  © Debreceni Képeslapok

Debrecen legimpozánsabb épületét 1932. május 15-én avatták fel. A tudományok palotája ma a város nevét viselő egyetemnek a központja.

Az Egyetem téri főépület előcsarnoka. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A létesítmény fokozatosan nyerte el a jellemző formáját. Sőt, ha megvalósult volna az egyetemi főépület – Korb Flóris által megalkotott – teljes terve, akkor egészen más lenne, mivel eleve oldalról is rányúlna a díszes tömb a parkosított térre (mely nem mellékesen az akkori főépítész, Borsos József géniuszát is dicséri).

Korb Flóris eredeti terve. Forrás: Unideb.hu

Ezek mellett a szobrokat se egy időben helyezték ki, hiszen amíg a prédikátoralakok a múlt század első harmada óta vannak ott (mára egyre rosszabb állapotban), addig a meztelen fürdőzőfigurák csak az 1960-as évek közepe óta sütkéreznek a parton. Immár pedig, 2016. október 31. óta Tisza István szobra is a palotánál áll, 2018. május 15. óta pedig Klebelsberg Kunó szobra is.


Az aula díszablakainak központi motívuma. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az intézmény előtt a klasszikus franciakertek mintájára megalkotott park szinte egyidős a közeli fedett uszodával, továbbá köztemetővel, a nagyerdei parkkal és a lerombolt stadionnal is. A mai Debreceni Egyetem palotája előtt elterülő díszkert tujáit 2014 decemberében cserélték ki tiszafákra.

Panorámakép a térről egy 1984-ben postázott üdvözlőkártyán. Fotó: Csobaji Előd

A fenti, 30 éve feladott képeslapon is még jól látható, hogy a külső sövénykígyó sokkal alacsonyabb volt, mint manapság. Ezáltal a város történelmi személyiségeinek mementói anno kevésbé olvadtak bele a környezetükbe. A homlokzatot Rákosi- és Kádár-címer is „ékesítette”, mígnem 2012-ben – egy csupasz időszakot követően – felkerült rá a koronás államjelkép.

Látkép 1957-ből. Fotó: Képzőművészeti Alap

Ugyanakkor magának az egyetemnek a neve is többször változott, hiszen volt „Tisza István” is és 1952-től „Kossuth Lajos” is. A templom tornyában nem volt óraszerkezet, a főépület jobbján pedig (1969-ig) a kémiai szárny. Összehasonlítva ezt a fotót a napjainkban készített felvételünkkel, az is szembetűnő különbség, hogy a víz már nem a korábbi sziklaszigetekből lövell a magasba.

A franciakert látképe 1978-ban a magasból. Fotó: Megyei Tanács, IPK Vállalat

Ezek a kőkoszorúk azért is emlékezetesek, mert esténként a bennük elhelyezett, színes reflektorok ragyogták be a szökőkutat és a környéket. Az elsőrendű attrakciónak számító főépület, medence és templom szépsége mellett van még valami, ami a régi és a mai fényképeken is felfedezhető: a teret fedő gyöngykavicsrétegben kitaposott gyalogösvény.

A lenyűgöző Egyetem tér teljes látképe.  Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ehhez kapcsolódva osztom meg végezetül sokak aggodalmát: ezt a parkot remélhetőleg sose fogják leműkövezni vagy zúzott kövezni...

A régi kőkoszorús-díszkivilágításos elrendezés. Fotók: Horváth Zoltán, Tulok Ferenc 

(Az itt bemutatott képeslapokat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk megbecsült példányai.)

A tudományok palotája az Egyetem téren 1975-ben és 2020-ban. Fotók: Fényes Tamás / © Debreceni Képeslapok 

DBKL

2021. május 2., vasárnap

Májusi varázslat a Petőfi téren

Festői látvány örvendezteti meg az utazókat a villamos-végállomáson. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Debrecenben sokáig az egyik legszebb téregyüttes volt a Petőfi tér, hiszen a Nagyállomás előtt, valamint a Piac utcai részen is mindig sok virág és más növény tündökölt. A hely leendő átépítése miatt az Erzsébet és a Holló János utca közti rész most elég lehangoló, és a szökőkút se működik már.

A kompozíció megszépíti a Nagyállomás környékét. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Nagyállomás előtti villamosforduló parkja azonban kifejezetten szemet gyönyörködtető azokon a helyeken, ahol beültették ezerféle virággal a szorgos kertészek. Sajnos itt is vannak kitaposott részek, az pedig külön elszomorító, hogy egy helyszínelő autó gyakran áll a forgalmi iroda melletti, immár egyre kisebb, egyre inkább kipusztított zöldterületen...

A Petőfi-szobornál is vannak most ágyások, és virágzó fában is gyönyörködhetünk még. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Ennek ellenére szívből ajánljuk mindenkinek megcsodálni ezt a fantasztikus parkot, a többi pedig remélhetőleg hamarosan rendeződik. 

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok írásait és fotóit, hogy amennyiben nem távolítják el azokat az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. április 29., csütörtök

A Dobozi-temető utolsó sírköve

Debrecenben egykoron megannyi nyughely működött, s közülük a Cegléd utca nevét viselő temető volt a legnagyobb. Vélhetően ennek egy utolsó hírmondóját fedeztük fel most a Brassai-suli mögött. Sőt, a cikk végén az 1974-es Fényes udvart is megidézzük!

Ilyen szép a mementó mintázata. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A helyen ma a régi ruszki egyen kockaházak állnak (sokuk már átalakítva), ám az idősebbek közül még sokan jártak itt akkor is, amikor a Dobozi-temető terült el rajta. A leírások szerint ez a Cegléd utcai temetőhöz tartozott, akárcsak a Csapó utcai és a Rakovszky utcai is. Mindet 1932-ben zárták be, amikor megnyitották a KöztemetőtSok sírt és sírkövet oda telepítettek át, míg például dr. Nagy Lajos gazdag ügyvédnek a síremlékét (Somogyi Sándor 1916-os alkotását) egy Déri téri házfalba, a mai református levéltár homlokzatába építették be 1950-ben. A mai Ótemető, Dobozi, Rakovszky és Munkácsy utcák, valamint a vasúti sín közötti területen víztornyot, iskolákat (például a Bocskait), négyemeletes lakóházakat építettek, majd pedig a Fényes udvari lakótelepet is.

Dr. Nagy Lajos gazdag ügyvéd síremlékét a mai református levéltár homlokzatában állították ki. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Honvédtemetőben is vannak ilyen síremlék-talapzatok 

Az utóbbi övezet kialakítása során (az 1970-es évek elején) még gyakorta kerültek elő a földből csontok, de aztán a beköltözők napirendre tértek a múlt fölött – amelyre már szinte csak az utcanevek utalnak. A minap azonban arra tekerve felfedeztünk egy nagy, furcsa követ az egykori szovjet kolóniában. A mintegy fél köbméteres relikviát (szobortalapzatot?) már benőtte a moha, ám így is nagyon különleges a mintázata, s az állapota is jónak tűnik. Gyanúnkat erősíti, hogy a Honvédtemetőben is vannak ilyen formájú és mintázatú emlékoszlop-talapzatok. Örömteli, hogy a Víztorony utcai kő is megmaradhatott ezen a valószínűleg eredeti helyén, s szívből reméljük, hogy a jövő embere is megbecsüli! (A nagyerdei egykori Titkos-tó betemetett kőpadjairól ebben a cikkünkben írtunk.)

Urbán Tamás 1974-ben készített, muzeális értékű felvétele az új Fényes udvari lakótelep kisdedóvójáról,
valamint a Karácsony György és a Boka Károly utcai panelsorokról (Forrás: Fortepan)


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. április 27., kedd

Felfedezőtúra az Attila tér körül


Debrecen egykori nagy ipari övezetében, a Vágóhíd utcán járva a minap, betértünk a Zsibogóba, ahol a szép kora tavaszi időben szinte lépni se lehetett, majd pedig meglátogattuk a felüljáró melletti kis katolikus temetőt is. Fotók© Debreceni Képeslapok


A hídon innen, a Wesselényi utcában áll Debrecen legrégebbi működő kocsmája, a Vadászkürt Presszó. A legenda szerint titkos alagút kötötte össze a közeli PavilonlaktanyávalFotók© Debreceni Képeslapok


Az Attila téren egy másik kocsmaépület is található. Ez volt a Zümi, ami már megszűnt. Az ingatlant a görögkatolikus egyház hasznosítja. Fotók© Debreceni Képeslapok


A Szent Anna utca maga a történelem. Szerencsére ma is nagyon szép régi épületek sorakoznak rajta. Fotók© Debreceni Képeslapok


A Kandia utcára letérve is találhatunk takaros házikókat. Igaz, ez az utca olyan, mint a Darabos: csak az egyik fele óvárosias, a másik panel. Fotók© Debreceni Képeslapok


Az Attila teret övező körutunkat a Kossuth utca felső szakaszán zártuk. A Méliusz téri Verestemplomnál olyan kis épületek tarkállanak, amik talán még akkor készültek, amikor Nagy Cegléd volt az utca neve! Fotók© Debreceni Képeslapok



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. április 25., vasárnap

Déri téri április

Smaragd ruhát öltött a Déri téri öreg tölgy. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Debrecen tavaszi újjászületésében gyönyörködve ezúttal a Déri téren csodálkoztunk rá április meglepetéseire. Ottjártunkkor madárcsicsergés, a víz csörgedezése és a kavics ropogása fogadott minket az ébredező természet színpompája közepette.

A Múzeum előtti csobogó is megörvendezteti az itt megpihenőket. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Az egykori Pap-tava helyén pompázó süllyesztett parkban már zöldülnek a fák, és a zuhatagos kis csobogók is működnek a Déri Múzeum palotája alatt.

A zenepavilon és a volt Kisrefi épülete az április 23-i naplementében. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A csodás park megtelt élettel, sok család, pár jön ki ide élvezni a szépséget és jó levegőt. Ezt a sétányokon és a lenti kavicsos placcon is megannyi pad szolgálja.

A Merengő című szobor a tér keleti karéján. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A kertészek a Déri téren is tökéletes munkát végeztek, hiszen az ágyásokban gyönyörű virágok tündökölnek. A Merengő című szobor és a többi kompozíció a színpompás növényeknek köszönhetően még meghittebbé varázsolja a parkban eltöltött időt.

A nemzeti banki palota erkélye alatt virágzó díszfa. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Aki erre sétál, a park szépségein kívül érdemes felpillantania a posta- és a püspöki palota közötti átjáró mennyezetére is. A boltív különleges magyaros szecessziós díszítést rejt a lámpatest körül.

Az átjáró boltívének gazdag díszítése. Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok írásait és fotóit, hogy amennyiben nem távolítják el azokat az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. április 23., péntek

Immár 19 ezren vagyunk

A Rákóczi utcai virágdombok fotójával is Kedves Olvasóinkat köszöntjük. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Debreceni Képeslapok című magazinunk kedvelőinek száma elérte a 18 ezret. Ez igen örömteli és nagy siker a miénkhez hasonló, önfenntartó közösségek életében.

A Déri Múzeum előtti csobogó is megörvendezteti immár az itt megpihenőket. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Annál is inkább, mivel a Facebook-oldalunkat már több mint 19 300-an követik. Ebből az alkalomból osztunk meg a napokban készített debreceni életképeinket, így köszöntve minden kedves új csatlakozónkat, valamint természetesen a korábbról velünk tartó kedvelőinket, látogatóinkat is. 

A béke kék szigete a Kálvin téri Emlékkertben, a Föld napján (2021. április 22.) Fotók: © Debreceni Képeslapok

Köszönjük szépen, és a továbbiakra is hasznos tájékozódást, múltidézést és kellemes időtöltést kívánunk a Debreceni Képeslapok Minden Kedves Olvasójának!

Smaragd ruhát öltött a Déri téri park öreg tölgyfája 2021. április 23-ra. Fotók: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok írásait és fotóit, hogy amennyiben nem távolítják el azokat az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2021. április 15., csütörtök

Régi idők nagy filmjei

A debreceni mozigépész, Kovács Mihály lenyűgöző gyűjteményéből, magyar filmplakátokból és helyi mozis relikviákból (műsorfüzetekből, sztárfotókból, belépőjegyekből stb.) volt kiállítás anno a VOKE Egyetértés Művelődési Központjában. Ezt a 2016-os tárlatot felelevenítve, az akkori félszáz plakát legjavát az alábbi galériánkban mutatjuk be.
A válogatásban Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Juhász Jácint, Kabos Gyula, Kovács Krisztián, Páger Antal és Tarján Györgyi is viszontlátható. Jó mozizást!