Keresés ebben a blogban

2023. július 24., hétfő

Az 1993-as Debreceni Virágkarnevál

Debrecenben 1993-ban is ilyenkor már a virágkarneváli készülődés hangulatában teltek a hetek. Aztán felvirradt augusztus 20. várva várt ünnepnapja, és végre ismét megcsodálhattuk a parádét.


A menetet akkor is hagyományosan a Szent Koronánkat megformáló kompozíció vezette a fanfárosok társaságában. Erről az akkori távközlési cég, a Matáv is megemlékezett egy 50 egységes, szép telefonkártyával, melyen a Kálvin téri udvarháznál pompázik az alkotás. A kártya azért is különleges, mert 100 ezer darabot adtak ki belőle. Sőt, a hátoldalán a virágzó, debreceni Kossuth térben és a Nagytemplomban gyönyörködhetünk (ennek reprudukcióját lásd az összeállítás végén). Akkor még 7 év volt hátra a belvárosi sétálóövezet kialakításáig. S íme még egy muzeális kincs 1993-ból:

Relikvia az 1993-as virágkarneválról: a VW-tombolaárusok egyenpólója. Fotó: Szathmári Nóra

A fenti ereklyével Kedves Olvasónk, Szathmári Nóra lepett meg minket. Ezt viselte, amikor ő is tombolát árult a '93-as virágkarneválon. S mint felidézte, azzal a tombolaárusítással annyit keresett, hogy  kicsit hozzátéve  tudott venni egy 3×6 sebességes SchwinCsepel bicót! Amivel aztán ráadásul jó sokszor letekerte a Hajdúböszörmény és Debrecen közötti távot. Gratulálunk, és köszönjük szépen!

Nyitóképünk teljes méretben a Matáv debreceni ünnepi jelenetes telefonkártyáján. Reprodukció: © Debreceni Képeslapok

Kicsit visszább menve az időben, az alábbiakban az 1990-es virágkarnevál jeleneteivel is tudunk szolgálni. 
Ezeket a pazar fotókat az egyik régiségvásárban szereztük be egy ismeretlen eredetű hagyatékból. A napjainkban lebontott Barnevál virágkocsija látható rajta a a Piac utcán.

A Barnevál 1993-as virágkarneváli kocsija a Piac utcán. Fotó: Hagyaték, © Debreceni Képeslapok

A következő képen az azóta szintén lebontott Nagyerdei Stadionban látható ugyanez a kompozíció. Az akkor még jól prosperáló baromfi-feldolgozó vállalat a Tarzan című kocsival szerepelt. 

A Barnevál 1993-as virágkarneváli kocsija a Nagyerdei Stadionban. Fotó: Hagyaték, © Debreceni Képeslapok

Meglepetést nem mellesleg az ezredfordulós virágkarneválok is tartogattak... A következő fotón erre látható példa, végül pedig újra visszatérünk 1993-ba, és a Matáv akkori telefonkártyájának köszönhetően a Nagytemplomban és az átépítés előtti főtérben gyönyörködhetünk!

Nicsak, ki indított virágkocsit 1999-ben? (Gyönyszem a Piac utcai, jubileumi fotókiállításról.) Fotó: © Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A főtér a Matáv 1993-as telefonkártyáján. Repró: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése