Keresés ebben a blogban

2024. március 15., péntek

Egy mini falu Debrecenben, ahol arany a templomtorony

Debrecenben a Sóház nevű városrészben bújik meg egy különleges kis „falu”, amit a Kassai úton található tisztviselőtelephez hasonlíthatnánk, annál azonban sokkal kisebb.

Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A kis lakópark Hajnal utca felőli sorháza. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ennek ellenére az Alkotmány, Faraktár utca, Csengő és Hajnal utca közötti övezetet szintén az teszi nem mindennapivá, hogy a telepet övező kerítésen belüli ingatlanoknak saját kerítéseik is vannak, azok pedig a hozzájuk tartozó udvarokat, konyhakerteket fogják közre, s további építmények találhatók rajtuk.

A fenti sorház egyik kertje és kutyus a templomhoz vezető útról. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Valamikor ilyen lehetett a Libakert is, de jóval nagyobb területen, és persze templom nélkül.

A lakópark a Csengő utcai lakóház teraszáról, 2024. március 14-én. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Faraktár utca melletti kolóniát egy újabb, saját utca, a Késmárk utca vágja ketté. A Késmárk névre az Alkotmány utca négyemeletes épületsora felől is felfigyelhetünk, ott azonban az iméntieken túl az is szokatlan, hogy az utca egyik oldala „Alkotmány”, a másik oldala pedig „Késmárk”.

Oroszlános dupla kapu az Alkotmány/Késmárk utcán. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A mini lakópark fontos, de az arany tornyai ellenére sem hivalkodó létesítménye a Szent Háromság Magyar Orthodox Templom.

A Szent Háromság Magyar Orthodox Templom 2024. március 14-én. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A Szent Háromság Magyar Orthodox Templom táblája. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Ugyanakkor a kis kolónia délkeleti sarkánál egy másik nevezetesség, a hajdani Pavilonlaktanya épületegyütese terül el. Érdemes azt is felfedezni és megcsodálni!

A lakópark Kossuth-gimnázium felőli sarka, illetve sorháza. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A templom udvarában álló feszület. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése