Keresés ebben a blogban

2024. június 10., hétfő

Ma 74 éve nyílt meg a Nagyerdei Szabadtéri Színpad

A nyitóünnepség színpadképe. Repró: © Debreceni Képeslapok.

Debrecenben a Békás-tó melletti kulturális szentélyt, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadot 1950. június 10-én avatták fel. Az átadási ünnepségen Kodály Zoltán művét, a Székelyfonó című daljátékot mutatták be, s az alkalmon a nagy tiszteletnek örvendő szerző is részt vett. A Mester a délutáni sebesvonattal érkezett Debrecenbe, ahol az akkor még régi palotás Nagyállomáson ünnepélyesen fogadták.

Az eredeti designFotó: © Debreceni Képeslapok

A Néplap tudósítása szerint a nyári színház átadásán Balogh Endre polgármester mondott beszédet, az Operaház szólistái orosz és magyar operarészleteket énekeltek, majd bemutatták a Székelyfonót. A díszletet Menyhárt József festőművész tervezte, aki stilizált székely szőttest és székelykaput alkotott színpadképnek. A nagy sikerű előadást Csenki Imre rendezte.

A nyugati külső, anno. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A létesítményt az eltelt években többek között az egykori Kölcsey-művközpont üzemeltette, majd pedig a Debreceni Fesztiválközpont is. A színpad egyaránt népszerű volt az ifjabb és az idősebb korosztály körében is, hiszen az öreg fák alatt többek között folklór és könnyed színházi műsorok (fővárosi sztárokkal), a legjobb hazai és külföldi előadók dzsessz- és csápolós rockkoncertjei, valamint természetesen gyerekprogramok is szórakoztatták a látogatókat.

Előadás 1969-ben. Fotó: Vencsellei István

A régi Nagyerdei Szabadtéri Színpad már nincs meg: néhány éves tetszhalotti állapot után 2014-re átépítették a Békás-tóval együtt. A palettáját azonban azóta is változatos műfaji sokszínűség jellemzi.

Az új színház a tó felől. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A korábbi üzemeltető. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nagyerdei múltidézéseink sok régi fotóval:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése