Keresés ebben a blogban

2024. június 3., hétfő

Ma 90 éve nyílt meg az első Nagyerdei Stadion


Debrecen mostani futballarénája helyén egy igazi sportlétesítmény állt, amit az 1934. június 3. és 10. közötti országos verseny- és ünnepségsorozattal avattak föl. Ez volt hazánk első földsánc-stadionja, az építésében pedig nagy számú ínségmunkaerő vett részt. Mai fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A stadion főhomlokzata. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Abban a stadionban a DVSC focimeccsein kívül atlétikai és motorversenyeket, virágkarneválokat, úttörőavatásokat és Campus Fesztiválokat is lehetett tartani. Sőt, az 1950-es, 60-as években kertmozi is működött a tribünnél.


A stadion bontása akkor fejeződött be, amikor éppen betölthette volna a nyolcvanadik évét.

Az 1970-es virágkarneválon. F. k.: Király Julianna

A régi tribün ülőhelyei. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A beruházás annak a nagyszabású fejlesztéssorozatnak a része, amelynek eredményeként megvalósult az egyetem, valamint a klinika, a Köztemető, a parkerdő, a csónakázó és a fedett uszoda is.


A cívisváros akkor korszerűnek számító stadionját Sajó István és Borsos József tervezte.

Az állatkert felőli kapu. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Munkájuk jellegzetessége a két maratoni kapu is, amiket – szintén egyedi módon – debreceni klinkertégla burkolt.

A tervezői táblák egyike. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az 1980–90-es évektől egyre kevesebbet költöttek a komplexum állagmegóvására és felújítására (miként például a csónakázóra és a strandra is), és emiatt fokozatosan lepusztult ez a hajdani, szép sportfellegvár.

A lazítómedence. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Egy régi jegypénztár. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A régi stadion bontása 2013. január 29-én kezdődött meg, míg a Bordás Péter által tervezett, új futballstadiont 2014. május 1-jén adták át. A Loki első tétmeccse 9 nappal később volt benne.

A tribün bontása. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A lerombolt főépület. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése